Friedrich Merz (Fotó: Steffen Prößdorf, Wikipedia)
A CDU (Kereszténydemokrata Unió) ifjúsági szervezete keresztbe feküdt a Friedrich Merz (CDU) kancellár által vezetett német kormány nyugdíjterveinek. A Johannes Winkel által vezetett Junge Union (JU) ugyanis elutasítja a nyugdíjreformot, amely 120 milliárd euróval haladja meg a szociáldemokratákkal (SPD) kötött koalíciós szerződésben foglaltakat. A JU fő kifogása, hogy a következő kormányoknak évtizedes távlatban jelentős elköteleződést jelent pénzügyi szempontból és komoly terhet a járulékfizetőknek, így a fiatalok számára is.
Friedrich Merz vasárnap az ARD közszolgálati televíziónak adott interjúban arról beszélt, hogy tartja magát a megállapodáshoz, és a nyugdíjreform elindításához. Eközben a koalíciós partner SPD is ragaszkodik a reformhoz, Lars Klingbeil pártelnök szerint a tervezet többé nem fog változni. Marcus Söder, a CDU bajor testvérpártja, a CSU-t vezető Marcus Söder egyelőre egyensúlyozni próbál. Úgy fogalmazott, hogy Merznek össze kell tartania a koalíciót. Söder a JU-nak pedig azt üzente: jó érveitek vannak, amelyeket meg kell fontolni és mérlegelni kell. Egyúttal az SPD-val való további tárgyalások mellett érvelt, a pártelnök Lars Klingbeilnek is odaszúrva: az nem működik, hogy az SPD-nek erről nincs további tárgyalni valója.
Ám nem csupán generációs konfliktusról van szó, mivel Katherine Reiche (CDU) gazdasági miniszter nyilvánosan is besorolt a vitás kérdésben a JU mögé – hívta fel a figyelmet a német közmédia híroldala, a Tagesschau.de. A fiataloknak más CDU-s támogatóik vannak a tagság körében.
A CDU-n belül kialakult vitának a következményei egyelőre beláthatatlanok, még akár a koalíció is meginoghat. Mindenesetre a nyugdíjcsomag elfogadása a Bundestagban a JU 18 képviselőjének szavazata nélkül nem vehető biztosra, mivel az uniópártok (CDU/CSU) és az SPD koalíciójának mindössze 12 mandátumos a többsége. Az elmúlt napokban megszaporodtak a kisebbségi kormányzás esélyeit latolgató cikkek a német sajtóban (Eközben a felméréseket a szélsőjobboldalinak tartott AfD vezeti ősz óta).
A Junge Union kritikái sem előzménynélküliek. A Spiegel hírmagazin nyomtatott kiadása az előző héten interjút közölt Johannes Winkel elnökkel, amelyben olyan mondatokat mondott, amelyeket Merz-kritikaként lehetett értelmezni. Méltatta például a szociáldemokrata Gerhard Schröder kancellár politikai bölcsességét egy kérdésre. Szerinte Schröder az Agenda 2010 rekformcsomaggal a politikai karrierjét tette kockára (2005-ben végül belebukott). Winkel szerint azt csinálta, amire akkor Németországnak szüksége volt. – Erre a bátorságra most még sürgetőbb szükség van, mint akkor, mert nem csupán gazdasági válságban, hanem mindenekelőtt demográfiai krízisban vagyunk – jelentette ki a 34 éves politikus. Majd egy újabb kérdésre Friedrich Merz kancellár teljesítményét kritizálta, amikor azt mondta, hogy nem látja ezt a bátorságot tőle. Szerinte Németországnak nem csupán bátorságra van szüksége, hanem valóságos reformbuzgalomra. Később arról beszélt, hogy a migrációs politikában alapvetően másként cselekszik, mint az előző kormány, külpolitikában pedig Németország ismét tényezővé vált. A kormány azonban a nagy szociális reformokat illetően, például a demográfiai kihívásokra, még nem adott választ.
Olvasd tovább itt: hang.hu
