Összesen 80-90 milliárd forintos intézkedési csomagot jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök. Az új szabályokkal ennyivel több maradhat a vállalkozóknál és a cégeknél az jövő évtől életbe lépő változtatásokkal. Mindenkinek jó hír, hogy fél évvel elhalasztották a az üzemanyagok jövedéki adójának január elsejére tervezett infláció-követő emelését.
A kormányfő egy ma reggeli Facebook-posztban jelentette be, hogy érkezik hozzá Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, akivel nagy bejelentésre készülnek. Hozzátette: kedvező híreket fog mondani, „A magyar kisvállalkozóknak ma garantáltan jó napja lesz.”
Számítani lehetett rá, hogy a miniszterelnök és a kamara vezetője a kis- és középvállalkozásokat érintő könnyítésekről tesz bejelentést, mivel az utóbbi időben több ilyen jellegű lépést is előrevetítettek, például kisebb vállalati adók csökkentését.
Orbán Viktor október elején szintén Nagy Elek társaságában jelentette be, hogy a Széchenyi Kártya Programban a kis- és középvállalkozásoknak kínált hitelei közül azoknak is leviszik 3 százalékra a kamatát, amelyeké akkor még ennél magasabb, 4,5 százalék volt.
A kormányfő és Nagy Elek, kamarai elnök közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy módosítják a Kormány és az iparkamara együttműködési megállapodását. Ez tizenegy pontos intézkedést tartalmaz a vállalkozások adózásának csökkentése és egyszerűsítése érdekében.
Az intézkedések, melyek együttes hatása 80-90 milliárd forint lesz:
1.
Az alanyi áfamentesség fokozatos emelése a következő évekre: 2026-ban az értékhatár 20 millió forint lesz, ez 2027-ben és 28-ban is tovább növekszik.
2.
Emeljük az átalányadózók költséghányadát, 2027-ben 50%-ra emeli a kormány, 2028-ról még egyezkednek.
3.
Főállási egyéni vállalkozóknál csökkentik a szocho alapot.
4.
Kiszélesítik a kisvállalati adóra jogosultak körét.
5.
100 millió forintos adókedvezménnyel támogatják a környezeti károk helyreállítását és a zöld beruházásokat.
6.
Adókedvezményt adnak a magyar energiaellátóknak az infrastruktúra korszerűsítésére. A magyar iparnak vannak magas profitot termelő szektorai, őket különadókkal sújtjuk. De közben kellenek infrastruktúrális beruházások, ezért a szolgáltató cégeket adóösztönzőkkel motiváljuk. Fejlesztéseket remélünk – mondta Orbán Viktor.
7.
Megemeljük a kiskereskedelmi adó határsávjait, a kulcsok maradnak. Itt 3500 cég jár jobban.
8.
Fél évvel eltoljuk az üzemanyagok jövedéki adóemelését. Ez nem volt Orbán Viktor tetszésére, de belement. Ez kifejezetten a kamara kérése volt, ez 20 milliárd forint adókiesés.
9.
Adminisztrációs terhek jelentős csökkentésére készülnek. Tao előleg értékhatárát 5 millió forintról 20 millió forintra emelik, 20 ezer céget érint ez kedvezően.
10.
Mikrogazdálkodók egyszerűsített beszámolójának értékhatárát megemelik. 10 ezer vállalkozás jár jobban.
11.
80 ezer egyéni vállalkozó számára speciális egyszerűsítés: a NAV automatikusa elvégzi a biztosítottak bejelentését, és negyedévesre csökken a szocho-bevallás.
A kormányfő elmondta, hogy a 80-90 milliárd forintos kedvezménycsomag forrása a megemelt bankadó lesz.
Olvasd tovább itt: www.blikk.hu
