Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, a Richter Gedeon Igazgatótanácsának jelenlegi elnöke előadásában azt emelte ki, hogy a drog miként károsítja az emberi testet és az elmét.
Felidézte külföldi tapasztalatait is, amikor olyan fiatalokkal találkozott, akik intravénásan fogyasztottak kábítószert, és annyira beszűkült tudatállapotba kerültek, hogy nem voltak képesek kifejezni magukat, és a környezetükben élők alapvető igényeit sem érzékelték.
30 millióan drogoznak Európában
A szakember szerint egyelőre nehéz megítélni, hogy a kábítószer-járvány milyen hatással lesz Európára, és hangsúlyozta, hogy ezt a folyamatot csak nagyon erős központi akarattal lehet megfékezni.
„A drogfogyasztók száma folyamatosan nő, Európában több mint 30 millióan használnak kannabiszt, extasyt vagy kokaint, és elsősorban a fiatalok vannak kitéve ennek a veszélynek. Ez rendkívül súlyos társadalmi, pszichológiai és gazdasági probléma is. A kontinensen a drogpiac éves értéke mintegy 31 milliárd euró, vagyis ennyit költenek az emberek kábítószerre.”
Vizi E. Szilveszter pozitívumként említette, hogy Magyarország zéró toleranciát hirdetett a drogkereskedelemmel és a fogyasztással szemben. Úgy látja, sokan hajlamosak elbagatellizálni a könnyűdrogok használatát, holott ezek is komoly károkat okozhatnak, és ugyanúgy veszélyt jelentenek mind a fogyasztóra, mind a környezetére.
„Ezek az anyagok korlátozzák az agyi aktivitást, megváltozik a környezet észlelése, dezorientáció következik be, és meghosszabbodik a reakcióidő. Ha ilyen állapotba volán mögé ülünk, halálos baleseteket okozhatunk.”
A szakember szerint nem igaz az a fajta magyarázat, miszerint a könnyűdrogok egyszeri kipróbálása nem vezethet függőséghez. „A függőség a testünket és a lelkünket is befolyásolja, és örökre a rabjai maradhatunk” – zárta Vizi E. Szilveszter
Megfoszt és kifoszt
Horváth László, kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosa azzal kezdte előadását, hogy tudatosan és bátran kell döntéseket hoznunk, mert csak így tudjuk megvédeni a lelki egészségünket.
A drog halálos veszély, amely a társadalom alapszöveteit roncsolja szét, az embert megfosztja és kifosztja, hiszen nem csak a pénzünket veszítjük el, hanem a szülők a gyerekeiket. Megfosztja az embert a legnagyobb erejétől, a tudatától.
A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a kábítószer-kereskedelem mögött a szervezett bűnözés áll, és bármilyen kis mennyiségű drog megvásárlása is a bűnözők zsebébe juttat pénzt. Azt mondja, ezzel az ellenséggel szemben nem lehet engedményeket tenni, teljes társadalmi összefogással kell ellene küzdeni, a zéró tolerancia ugyanis mindenkit véd.
A szakértő szerint a professzionálisan összehangolt rendőri akcióknak köszönhetően ma Magyarországon kevesebb drog van a piacon, kevesebb a fogyasztás, kevesebb az új belépő. „Belépni nagyon könnyű, akár csoportosan is, kilépni viszont csak kínkeservesen és egyénileg lehet, ha egyáltalán sikerül” – jelentette ki.
„A hazug marketing is a drogkereskedelem egyik fontos eszköze. Az nem igaz, hogy a könnyűdrogok fogyasztása a természethez való visszatérés egyik formája, pont az ellenkezőjéről van szó: totálisan elszakít a világtól” – szögezte le Horváth László, aki hozzátette: a legjobb prevenció, ha elérhetetlenné tesszük a kábítószereket, aminek az érdekében határozott bűnüldözési fellépésre van szükség.
„Nem akarunk és nem is fogunk együtt élni a kábítószerrel és a terjesztőkkel, olyanoknak nincs helyük a portákon, akik abból akarnak jól megélni, hogy megmérgezik a fiataljainkat. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, mint a kereskedelem felszámolását” – jelentette ki.
Horváth László szerint az online-térben elárasztják a fiatalokat a kábítószeres propagandával, például sok külföldi zeneszám és tartalom pozitív színben tünteti fel a drogokat. Úgy látja, a megelőzés és a gyógyítás is cél.
A fiatalok öröklét tudattal rendelkeznek, nehezen fogadják el, hogy valami veszélyes és az életükkel játszanak. Ez nem szerzett jog, nem a szabadsággal jár, hanem a legnagyobb veszély, ami leselkedik rájuk. Ezért is kulcsfontosságú a folyamatos kommunikáció és a felvilágosítás
– mondta.
A politikus úgy véli, olcsó, demagóg duma, hogy a könnyűdrogokat legalizálni kellene. „Nem akarunk úgy kinézni, mint néhány nyugat-európai ország, amely reménytelen helyzetbe került, ahonnan már nincs visszaút. Magyarország még menthető, és mindent el is követünk azért, hogy megmentsük a drogkereskedelemtől” – zárta Horváth László.
(Borítókép: Hováth László 2025. november 18-án. Fotó: Kertész Renáta / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
