Itt a Tisza által bejelentett jelölt-jelöltek teljes névsora

Itt a Tisza által bejelentett jelölt-jelöltek teljes névsora


Magyar Péter a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán 2025. július 12-én (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Magyar Péter mellett több ismert tiszás politikus is elindulna a jövő évi parlamenti választáson, köztük Bódis Kriszta, Ruszin-Szendi Romulusz, Radnai Márk, Kulcsár Krisztián vagy éppen jelenlegi fővárosi képviselőik közül Bujdosó Andrea, Porcher Áron és Orbán Árpád – derült ki a párt által hétfőn este közzétett jelöltek névsorából. A Tisza két körös halasztás után végül november 17-én kezdte meg a jelöltállítási folyamatot, és minden választókerületben bemutattak három-három potenciális jelöltet hétfőn. A kiválasztás során elsőként a Tisza-szigetek szavazhatnak a három jelölt közül kettőre, akik közül majd a választókerületekben élők dönthetnek a végső befutóról. A folyamat a tervek szerint november 30-án zárul.

A Tisza elnöke a jelöltekről elmondta, nagyon büszkék rájuk, „a politikai mocsáron kívülről érkeznek” és örül, hogy több mint harmaduk hölgy, illetve hogy majdnem minden szakma képviselteti magát: sokan egészségügyi dolgozók, pedagógusok, több mint 50 jelöltnek doktori fokozata is van. Két választókerületben ugyanakkor családi és egészségügyi okok miatt kitolják a jelöltállítás határidejét, tehát őket egyelőre még nem mutatták be. Illetve Magyar Péter esetén, aki Budapest 3. számú egyéni választókerületében indul, nem akartak további két jelölt-jelöltet indítani a pártelnök ellen, hogy ne tegyék ki őket annak, hogy vele kelljen versenyezniük. 

Íme a lista: 

BÁCS-KISKUN:
• 01. OEVK: Ugrai Miklós, Csőszi Attila, Martus Gyula
• 02. OEVK: Molnár János, Gál Zoltán, Almási István
• 03. OEVK: Jójárt Erika, Judák Zsolt, Nyárasdi Viktória
• 04. OEVK: Bende Zoltán, Borsos Gábor, Dr. Kovács Gyula
• 05. OEVK: Karsai-Juhász Katalin, Orbán Árpád, Dr. Vass Antal
• 06. OEVK: Balázs József, Csontos Bence, Dr. Kincse Csongor

BARANYA: 
• 01. OEVK: Dr. Ruzsa Diána, Járosi Péter, Dudás Norbert
• 02. OEVK: Pichler Johanna, Dr. Kovács Áron, Pintér Zoltán
• 03. OEVK: Rózsahegyi Áron, Makai Márton, Szente Barbara
• 04. OEVK: Kapronczai Balázs, Helesfai Márk, Szász Beáta Rita

BÉKÉS:
• 01. OEVK: Bali Diána, Bodóczi István, Tatár Gergő
• 02. OEVK: Gombár Dávid, dr. Lesfalvi Balázs, Nótári Krisztina
• 03. OEVK: Gyöngyösi István, Ráki Zsolt, Pásztor Anett
• 04. OEVK: Nagy Krisztina Margaréta, Ianosné Dr. Gurzó Mária Magdolna, Molnár József

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN:
• 01. OEVK: Juhász Roland, Nádler Miklós,  Zemenszky Kitti
• 02. OEVK: Dr. Czipa András, Dr. Mészáros András, Thuroczy Tímea
• 03. OEVK: Csák László, Molnár Norbert, Dr. Németh Csilla
• 04. OEVK: Demeter Gábor, Hatala-Orosz Csaba, Sike Ferencné
• 05. OEVK: Gánóczi Gábor, Lontay László, Rónay Ferenc
• 06. OEVK: Dr. Bihari Zoltán, Demeter Márk, Tamás Zoltán
• 07. OEVK: jelöltállítás később

BUDAPEST:
• 01. OEVK: Dr. Rák Richárd, Szabó Péter Mihály, Tanács Zoltán
• 02. OEVK: Bódis Kriszta, Borsós Gabriella, Lovkó Luca
• 03. OEVK: Magyar Péter
• 04. OEVK: Bulyovszky Róz, Dr. Koncz Áron, Sólyom Zoltán
• 05. OEVK: Mészáros Mónika, Weigand István, Tancsa Balázs
• 06. OEVK: Dananaj Tamás, Dr. Szabó Mátyás, Velkey György László
• 07. OEVK: Móró Gábor, Szabó Antal, Trentin Balázs
• 08. OEVK: Dobos Dániel, Félegyházi Zoltán, Dr. Virágh Gabriella
• 09. OEVK: Dr. Derecskei Zsuzsanna, Győrfi Krisztina, Dr. Kátai-Németh Vilmos
• 10. OEVK: Hajdú Márton, Kulcsár Krisztián, Paróczi Réka
• 11. OEVK: Bicskei László, Boda Nikoletta, Lukács Gábor
• 12. OEVK: Czakó Czirbus Pál, Gémesi Roland, Dr. Jakab Zsuzsanna
• 13. OEVK: Horváth Zoltán, Müller Anna, Rekettye-Trifán Zoltán
• 14. OEVK: Hanusz Zoltán, Honing Dávid Buda, Dr. Szabó Alexandra
• 15. OEVK: Holló Szilárd, Nagy Zsombor, Porcher Áron
• 16. OEVK: dr. Kiss Máté, Tarr Zoltán, Tóth Norbert

CSONGRÁD-CSANÁD:
• 01. OEVK: Dr. Mágori Krisztina, Dr. Stumpf Péter Bence, Dr. Szigeti Balázs
• 02. OEVK: Gajda Attila, Gellérfi Zsombor, Sóti Anikó
• 03. OEVK: Bárkányi Bence, Bocskay István, Páger Krisztina
• 04. OEVK: Dr. Ferenczi Gábor, Gyömbér Dávid, Oberholzer Zsófia

FEJÉR:
• 01. OEVK: Csiszár Béla, Dr. Simon Krisztián Márk, Siposs Ernő Péter
• 02. OEVK: Borics Mihály, Dobos Tibor, Grüll Helga
• 03. OEVK: Dr. Bencz Zoltán, Dr. Bögi Viktória, Fekete László
• 04. OEVK: Csalami-Vörös Csaba, Gebei Bálint, Nagy Ervin
• 05. OEVK: Fent Győző, Huszár Sándor Gábor, Nagy Richárd

GYŐR-MOSON-SOPRON:
• 01. OEVK:  Dr. Bóka Zsolt, Diószegi Judit, Markó Tímea
• 02. OEVK: Dicsőfi Balázs, Dr. Nagy Zsanett, Néher András
• 03. OEVK: Bóna Szabolcs, Kovács-Rosta Krisztina, Puskás György
• 04. OEVK: dr. Hallerné dr. Nagy Anikó, Szabó Éva
• 05. OEVK: Dr. Kapolka Judit, Molnár Ferenc, Dr. Porpáczy Krisztina

HAJDÚ-BIHAR:
• 01. OEVK: Barabás Zoltán, Gál András, Tárkányi Zsolt
• 02. OEVK: Dr. Bihari-Horváth László, Pásztor Zoltán, Tompa Enikő
• 03. OEVK: Csák László, Csongárné Péli Enikő, Kaprinyák Tibor
• 04. OEVK: Kovács Petra Judit, Kozma Éva, Láposi Kristóf
• 05. OEVK: Dr. Gálóczhi-Tömösváry Zsolt József, Kovács Attila Zoltán, Dr. Ruszin-Szendi Romulusz
• 06. OEVK: Abari Máté, Göröghné Bocskai Éva, Dr. Sós Csaba

HEVES: 
• 01. OEVK: dr. Bódis Péter, Gyenes Ágnes, Bányainé Micski Marianna
• 02. OEVK: Kiss János, Németh László, Piricsi Ádám
• 03. OEVK: Dr. Juhász Áron, Ollári-Vadon Mihály, Turcsányi Rita

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK:
• 01. OEVK: Rost Andrea, Orvos Nikoletta, Albelné dr. Hoksári Éva
• 02. OEVK: Dr. Farády Zoltán, Gulyás Szabolcs, Halmai Ferenc Tibor
• 03. OEVK: Hidi János, Kovács Hunor Krisztián, Oravecz Péter
• 04. OEVK: Árvai Ádám, Dr. Farkas Csongor, Vámosiné Takács Beatrice

KOMÁROM-ESZTERGOM:
• 01. OEVK: Cseke Gyuláné, Herendi Szabolcs, dr. Sopov Ildikó Éva
• 02. OEVK: Illés Enikő, Radnai Márki, Németh Norbert
• 03. OEVK: Dr. Árvay Nikolett, Haris Gábor, Kis Laura

NÓGRÁD:  
• 01. OEVK: Kovács Tamás, Hidvégi János, Szafkó Zoltán
• 02. OEVK: Dr. Balla Gergely Tibor, Berki Ákos, Molnár Zoltán

PEST:
• 01. OEVK: Jelencsik József, Nagy József Attila, Solymosi Máté
• 02. OEVK: Pósfai Gábor, Számadó Éva, Veszteg Zsolt
• 03. OEVK: Györe-Szűcs Sándor, Bujdosó Andrea Anna, dr. Sasi-Nagy Edit
• 04. OEVK: Kiss Gergely, Tóthmajor Balázs, Szőnyi Orsolya
• 05. OEVK: Aradi Hajnalka, dr. Miskolczi Orsolya, Ujfalussy Péter
• 06. OEVK: Illésy Márton, László Endre Márton, Tóth Andrea
• 07. OEVK: Barócsi-Sári Hajnalka, Szilágyi Ferenc, Trompler Ildikó
• 08. OEVK: Balajti István, Dominus Péter, Balogh Anikó
• 09. OEVK: Dr. Bilisics Zita, Kopcsándy Anna, Tóth Tamás
• 10. OEVK: Kemény Péter, Lukács Henrietta, Perticsné Kácsor Andrea
• 11. OEVK: Benyó-Török Erika Edit, Dudich Ákos, Szimon Renáta
• 12. OEVK: Baldovszky Ágnes, Boda Tímea, Polgár György
• 13. OEVK: Borbély Imre, Dr. Gimes Gábor, Hende Máté
• 14. OEVK: Járdány Vanda, Muhari Gergely, Trepákné Kiss Vivien

SOMOGY:
• 01. OEVK: Kertész Zoltán, dr. Lőrincz Viktória, Palacskó Lászlóné
• 02. OEVK: Benke József, Harkály Gyula, Kis Györgyné
• 03. OEVK: Bakos Csaba Attila, Melléthei-Barna Márton, Sudár Péter
• 04. OEVK: Csatári Ernő, Pavelka György, Plóth Judit

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG:
• 01. OEVK: jelöltállítás később
• 02. OEVK: Balogh Mihály, Kozmáné Tóth Viktória, Szakács Péter Lajos
• 03. OEVK: Dicső Viktória, Ölbey Attila, Valu Sándor
• 04. OEVK: Nagyné Kerekes Henriett, Dr. Simon Zsuzsanna, Varga-Oláh Nóra
• 05. OEVK: Dr. Bugya László, Bütös György, Kücsön Miklós
• 06. OEVK: Dr. Barna-Szabó Tímea, Karsai István, Kiss András

TOLNA:
• 01. OEVK: Baloghné Gaál Zsófia, Turgonyi Gábor, dr. Sárosi József
• 02. OEVK: Dr. Antóni Judit, Dr. Szijjártó Gábor, Dr. Gulyás Eszter
• 03. OEVK: Cseh Tamás, Szaka Gyula, Kátai István

VAS:
• 01. OEVK: Csiszár Zsófia Judit, Rápli Róbert, dr. Zsálek Judit
• 02. OEVK: Gregus György, Németh Martin, Strompová Viktória
• 03. OEVK: Adelwöhrer Beáta, Horváth Nándor Zsolt, Szabó László

VESZPRÉM: 
• 01. OEVK: Dr. Gáspár Levente, Nagy Zoltán, Dr. Lakatos Antal
• 02. OEVK: Forsthoffer Ágnes, Kovács György, Perczel Nóra
• 03. OEVK: Dr Balatincz Péter, Bajkó Hajnalka, Kovács Mihály
• 04. OEVK: Holczer Gábor, Kovács Róbert, Ujvári Szilvi

ZALA:
• 01. OEVK: Gyuk Zsolt, Dr. Nagy Márta, Horváth Dávid
• 02. OEVK: Fatér Balázs István, Varga Balázs, Vértes Erzsébet
• 03. OEVK: Horváth Andor, Horváth Péter, Lovkó Csaba

Olvasd tovább itt: hang.hu