Sorra érkeznek a fideszes és ellenzéki reakciók a Tisza jelöltjeire

Sorra érkeznek a fideszes és ellenzéki reakciók a Tisza jelöltjeire


Magyar Péter a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán 2025. július 12-én (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

A kormánypártok kritikus, több ellenzéki szereplő viszont buzdító szavakkal reagált a Tisza Párt által hétfőn bejelentett jelölt-jelöltekre, akiknek listáját itt lehet megnézni. Magyar Péter szerint „Orbánék láthatóan totálisan lefagytak”.

Mint beszámoltunk róla, Orbán Viktor úgy reagált: „Déjà vu. Ellenzéki jelöltállítás. Újra itt van a nagy csapat″. A miniszterelnök szerint a jelöltek „túl baloldaliak, túl brüsszeliek és túl kockázatosak. Miért adnánk a kezükbe Magyarország sorsát?”.

Bár még nem dőlt el, ki lesz a végső jelölt, Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója „tisztelettel köszöntötte” a tiszás Bujdosó Andreát kihívójaként, aki jelenleg a párt fővárosi frakciójának vezetője. – Szél Bernadett jut róla eszembe, semmivel nem értek egyet, amit a pártja, pláne a vezetője, Magyar Péter csinál, de ez nem gátol meg abban, hogy őt emberként, különösen nőként tiszteljem – tette hozzá. Azt viszont megjegyezte, tudta, hogy Magyar Péternek nem lesz bátorsága ellenem kiállni, „sejthető volt, hogy megint egy nő szoknyája mögé bújik”. Posztját azzal zárta, hogy meghívta Bujdosót csütörtöki piliscsabai fórumára. 

Magyar Péter egyébként a fideszes reakciók kapcsán úgy fogalmazott a közösségi oldalán: „Orbánék láthatóan totálisan lefagytak. Annyit tudtak kinyögni magukból, hogy Gyurcsány és Brüsszel. Olyan tisztességes emberekre, akik eddig gyógyítottak, tanítottak, óvták a gyerekeinket és egészséges élelmiszert tettek a magyarok asztalára. Olyan emberekre, akiknek eddig semmi köze nem volt a politikához”.

Az ellenzéki oldalról jóval barátságosabb reakciók is érkeztek. Jámbor András, Józsefváros és Ferencváros jelenlegi parlamenti képviselője már korábban jelezte, hogy nem indul jövőre annak érdekében, hogy ne ossza meg a szavazatokat és segítse a Tisza kormányváltását. Most úgy fogalmazott: az már szinte biztos, hogy Józsefváros és Ferencváros következő képviselője nő lesz. – A három jelölt közül csak Borsós Gabriellával találkoztam. Mondjuk nehéz is lett volna vele nem összefutni, hiszen jó szervező, aki sokat tett azért, hogy a helyi Tisza-szigetek ilyen szervezettek legyenek. Látszik ez abból is, hogy elég jól belőtte a helyi problémákat. (…) Bódis Krisztával még nem találkoztam, de nyilván országos politikusként ő itt messze a legesélyesebb. Úgyhogy remélem, csak áprilisig tart, hogy a rendszerváltás óta én szereztem a legtöbb szavazatot politikusként Józsefvárosban és Ferencvárosban – tette hozzá. 

Tordai Bence Budán parlamenti képviselő, és jövőre is szándékozik indulni. – Van egy javaslatom, van egy ajánlatom a leendő budai tiszás kihívómnak, de tulajdonképpen minden budapesti tiszás jelöltnek. Ne kezdjenek, ne kezdjünk ellenzéki belharcba! A tiszás jelöltállítási folyamat lezárulta, november 30. után függesszük fel a budapesti kampányokat, és aktivistáinkkal közösen inkább „fogadjunk örökbe”, támogassunk meg egy-egy billegő vidéki körzetet! 20 százalék alá szorítani a Fideszt Budapesten? Az is szép cél, de sokkal hasznosabb elhódítani tőlük egy mandátumot vidéken! Leszedni egy olyan ellenzéki képviselőt a tábláról, akivel a Tisza-szavazók is elégedettek? Több erőforrást áldozni az „óellenzék”, mint a Fidesz eltakarítására? Ez már papíron sem hangzik jól; reméljük, a gyakorlatban nem ezzel fogunk szembesülni!  – írta. Ezen felül meghívta december elsejére egy kávéra és beszélgetésre a tiszás előválasztás budai győztesét.

Olvasd tovább itt: hang.hu