Több mint 3,4 millió forintra büntették Szabó Tímeát, mert fotót mutatott az összevert Orosz Bernade…

Több mint 3,4 millió forintra büntették Szabó Tímeát, mert fotót mutatott az összevert Orosz Bernade…


Szabó Tímea és Orosz Bernadett (Fotó: Szabó Tímea / Facebook)

Az Országgyűlés 112 igen, 56 nem szavazattal hatályában fenntartotta azt a házelnöki döntést, amely alapján Szabó Tímea (Párbeszéd) tiszteletdíja annak egyhavi összegével megegyező mértékben, 3 403 562 forinttal csökken – közölte az MTI.

Az ellenzéki képviselőt azért büntették meg, mert az igazságügyi bizottság egyik szeptemberi ülésén előzetesen nem jelezte, hogy egy képet fog bemutatni a kapcsolati erőszak elleni érdemi fellépésről és az áldozatok hatékony védelmét szolgáló intézkedésekről szóló határozati javaslatának ismertetésekor. Szabó Tímea a felszólalása közben egy színes nyomtatott lapot emelt fel, amelyen Orosz Bernadett arca volt látható mielőtt bántalmazta korábbi párja, míg a másik fotó azt mutatta, hogyan nézett ki a megverését követően. A bizottság elnöke többször is figyelmeztette a képviselőt, hogy tiltott szemléltetést végez, és további szankciókra is számíthat. Az igazságügyi bizottság elnökének indítványára a testület határozatot hozott arról, hogy kezdeményezi a képviselő tiszteletdíjának csökkentését, amit a házelnök el is rendelt. Szabó Tímea a döntés hatályon kívül helyezését kérte a mentelmi bizottságtól, amely annak nem adott helyt, így került a plenáris ülés elé az ügy.

A döntés előtt a politikus Facebook-oldalán közös fotót posztolt Orosz Bernadettel, aki bejött a parlamenti szavazásra. Szabót az ő fotójának felmutatásáért büntették, a képviselő szerint a nők melletti kiállásért is. „Kövér és a fideszesek nem engem büntetnek, hanem a bántalmazott nőkbe rúgnak még egyet” – tette hozzá a képviselő.

Orosz Bernadett az a hatgyerekes édesanya, akinek sokkoló fotói bejárták a médiát a 2019. novemberi brutális támadást követően. A korábbi párja eltörte az orrát, szétzúzta a fejét és testét, kitépte a haját, majdnem megfojtotta. A Fővárosi Ítélőtábla folytatólagosan elkövetett testi sértésért mondta ki bűnösnek a férfit, az ítéletet pedig még enyhítette is 1 év 4 hónapra, ráadásul a 111 ezer forintos bűnügyi költséget is az államnak kell fizetnie. Szabó ezek után mutatta fel a táblát szeptemberben.

Olvasd tovább itt: hang.hu