Botka László, Szeged polgármester (Forrás: Botka László/Facebook)
„Szegedhez méltó jelölteket ajánl a Tisza Párt” – írta szerda este Botka László a Facebook-oldalán. A város polgármestere két nappal azután nyilvánított véleményt, hogy bejelentették a Tisza Párt képviselőjelölt-jelöltjeit. Azt a közel 315 embert, akik közül majd kiválasztják a 105 egyéni jelöltet a 2026-os országgyűlési választásra. Szegeden két körzetben összesen hatan indulnak: tolmács, igazságügyi orvosszakértő, politológus, bűnügyi szakjogász, tanár és szoftverfejlesztő.
„A két szegedi körzetben orvost, jogászt, egyetemi oktatót tudományos fokozattal, tanárokat ajánl a választóknak. Ez nagyon biztató. Minőségi javulást jelentő jelöltek a végzettségük, tudásuk alapján. Szeged az egyetlen magyar nagyváros, amelyet soha nem tudott elfoglalni a Fidesz! Biztos vagyok benne, hogy a jelöltek tudják, hogy Szeged ragaszkodik értékeihez. Mi, az európai magyar szabadságban, demokráciában, szolidaritásban hiszünk” – írta a polgármester.
Hangsúlyozta, a Tisza Párt Szegeden aratta a legnagyobb győzelmét tavaly júniusban, 38 százalékot kapott, a Fidesz kevesebb, mint 30 százalékával szemben. Hozzátette, a szegediek három évtizede az általa képviselt politikát támogatják, szerinte ezért nyert hatodik alkalommal 68 százalékkal a polgármester-választáson tavaly. Mint írta, a Tisza jelöltjei biztatóak, képzettek, alkalmasak, többüket ő is ismeri, és tudja, hogy városi ismertségük is van. Szerinte Szegeden nem fog múlni a kormányváltás.
Magyar Hang
Célegyenes: Magyar Péter csapatot hirdetett
Ezzel a témával is foglalkozunk a Magyar Hang új műsorában. Lampé Ágnes és Egri Viktor az első adásban Szerető Szabolccsal, a Magyar Hang főmunkatársával és Czutor Zoltán zenésszel beszélget.
Olvasd tovább itt: hang.hu
