
Büntetőeljárás indult több tucat Pest vármegyei szülő ellen, mert nem fizettek tartásdíjat a gyermekük után. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a Budakörnyéki Járási Ügyészség harmincnégy esetben kezdeményezte nyomozás elrendelését emiatt az elmúlt évben.
Azt írta, hogy ha a szülők közötti életközösség megszűnik, és a gyermeket az egyik szülő gondozza, akkor meg kell állapodni arról, hogy a másik szülő mennyi gyerektartást fog fizetni majd. Ha nem tudnak megegyezni, akkor a bíróság dönt erről.
Ha a bíróság jogerős döntése ellenére a szülő nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének, akkor a másik szülő végrehajtást kezdeményezhet a kötelezett ellen, behajthatatlan követelés esetén pedig kérheti a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezését. A gyámhatóság ilyen esetben értesíti a kötelezett szülőt az eljárás megindításáról, felhívja a gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége teljesítésére, illetve nyilatkozattételre, továbbá figyelmezteti a megfizetés elmaradásának jogkövetkezményeire.
– közölte az ügyész.
Ha a szülő önhibájából továbbra sem tesz eleget a felhívásban foglaltaknak, akkor az tartási kötelezettség elmulasztása vétségnek minősülhet. A járási ügyészség észlelése alapján az elmúlt évben harmincnégy esetben indult büntetőeljárás gyermektartásdíj nemfizetése miatt.
Olvasd tovább itt: 24.hu
