Igazi fordulat! Mégis tárgyalna Zohran Mamdani Donald Trumppal

Igazi fordulat! Mégis tárgyalna Zohran Mamdani Donald Trumppal



Az ABC News értesülései szerint Mamdani nem reagált azonnal Trump lehetséges találkozóval kapcsolatos megjegyzéseire.

Szóvivője azonban azt mondta, hogy Mamdani múlt héten valóban felvette a kapcsolatot a Fehér Házzal, „mert ez a kapcsolat kritikus fontosságú lesz a város sikere szempontjából”.

Pedig a város már azzal nagyot bukott, hogy Mamdanit megválasztották első számú vezetőjének. 

A keményen rasszista és antiszemita polgármester kampányát olyanok támogatták, mint az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) és más muszlim politikai akcióbizottságok, amelyek szorosan együttműködnek a Hamásszal. 

Mamdani megválasztása nem a különös véletlenek együttállásának köszönhető, „mentora”, a szintén rasszista és az iszlamizációra törekvő Linda Sarsour beismerte, évtizedek óta dolgoztak azon, hogy egy muszlim kerüljön be New York bársonyszékébe.

A hatás nem maradt el: New York nagyjából másfél millió zsidó lakossága komolyan tervezi, hogy otthagyja a várost. 

Sőt a világhírű hollywoodi színésznő, Angelina Jolie édesapja, Jon Voight videóüzenetben kérte Donald Trumpot, hogy semmisítse meg a New York-i polgármester-választás eredményét, vagyis valamilyen módon akadályozza meg Zohran Mamdani győzelmét. 

Indoklása szerint Jon Voight mindezt azért tette, mert a „kommunista bolond” a „radikális iszlám ideológia menedékhelyévé” fogja változtatni New Yorkot.

„Mi a bizalmunkat az Egyesült Államok elnökébe, Donald J. Trumpba helyeztük. Ő, és csak ő állíthatja meg ezt a borzalmat, mivel ez a polgármester, Mamdani, megpróbálja elpusztítani New York gazdagságát, és szocialista szemétvárossá változtatni azt” 

– mondta az Oscar-díjas színész.

Kiemelt kép: Donald Trump és Zohran Mamdani a Fehér Házban találkozhatnak egymással. Fotó: AP

 

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu