
Jelölteket állított a Tisza . Ha onnan kezdem, hogy idén januárban már azzal riogatták a népet, hogy már idén márciusban előrehozott választásokat szeretnének, mert megvan minden jelöltjük, és több ezer szakember dolgozik a több százezer, nem tudom min. Most ehhez képest még tegnap este sem sikerült maradéktalanul így november közepe felé bemutatni a jelölteket – fogalazott Facebook-videójában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Fotó: Facebook
Mint ismert, a Tisza Párt a halasztások után az eredetileg tervezettnél később, november 17-én éjszakába nyúlóan tette közzé azoknak a neveit, akik az előválasztáson megküzdenek a képviselő-jelöltségért. Választókerületenként három aspiráns van, egy kivétellel. Az egyéni választókerületek végső jelöltjeit ráadásul csak november 30-án mutatják majd be.
Kocsis Máté videójában egyébként feltűnik Orbán Balázs is, aki azt mondja: nem tudja melyik lenne a rosszabb, „hogyha dolgoznának rajta, és akkor a Tarr Zoltáni logikában termelik a programokat, vagy ha nem dolgoznak rajta.”
Tehát azért ezt még hagyjuk nyitva
– zárta gondolatait a miniszterelnök politikai igazgatója.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
