Novák Katalin a családi tulajdonban lévő Aranyklinika Egészségügyi és Innovációs Kft.-be szállt be, amely édesapja, Novák Zoltán szegedi magánklinikáját üzemelteti – tudta meg a 444.hu. A Szabad Európa reggel írta meg, hogy a kegyelmi botrányba belebukott volt köztársasági elnök a piaci szférában helyezkedett el, emiatt már nem jár neki a havi 5,7 millió forintos tiszteletdíj.
Az Opten cégadatai szerint Novák Katalinnak október 1-je óta van 25 százalékos tulajdoni részesedése a családi vállalkozásban, dr. Novák Zoltán Dávid, dr. Novák Zoltán és dr. Novák Zoltánné mellett. Azt nem tudni, hogy milyen pozícióban fog dolgozni a cégben. A HVG reggel kérdéseket küldött a volt államfő titkárságának, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
Az Aranyklinikának egyébként van budapesti rendelése is, a 444.hu szerint itt dolgozik Vesztergom Dóra, az állami meddőségi klinikákat koordináló Humánreprodukciós Igazgatóság egykori vezetője.
A társaság árbevétele a cégnyilvántartás szerint 2021 óta több mint háromszorosára nőtt, az adózott eredmény tavaly 178,6 millió forint volt, a teljes összeget osztalékként vették ki. A tavaly május végi taggyűlés pedig az előző évek nyereségei alapján 247 milliós osztalék kifizetéséről döntött.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
