Munkát vállalt Novák Katalin, ezzel bukott havi 5,7 milliót

Munkát vállalt Novák Katalin, ezzel bukott havi 5,7 milliót


Fotó: Novák Katalin Facebook-oldala

A piaci szférában helyezkedett el Novák Katalin volt köztársasági elnök – írta a Szabad Európa hozzátéve, hogy emiatt már nem jár neki a havi 5,7 millió forintos állami tiszteletdíj. Az Országgyűlés Hivatala azt közölte, hogy az összeget már nem folyósítják neki. A köztársasági elnökről szóló törvény szerint amennyiben egy volt államfő olyan munkát vállal, amellyel társadalombiztosítási (TB) járulék fizetési kötelezettsége lesz, havi állami jövedelme automatikusan megszűnik. Többi juttatásáról viszont egy volt elnöknek le kell mondania (eredetileg pedig igényelnie kellett azokat), amit Novák nem tett meg. Igaz, míg korábban az őt maximálisan megillető háromfős titkárságra és plusz egy főre tartott igényt a háztartásához, a portál információi szerint most már csak kétfős titkársága van. Az autóhasználatról sem mondott le, amire volt államfőként meghatározott feltételek mellett az élete végéig jogosult.

Novák Katalin tavaly február 10-én mondott le a posztjáról a kegyelmi botrány kirobbanása után. Akkor derült ki, hogy 2023-ban kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, akit azért ítéltek szabadságvesztésre, mert segédkezett a felettese pedofil bűncselekményeinek eltussolásában. Novák döntését Varga Judit igazságügyi miniszter ellenjegyezte, de ő is kiszállt a közéletből, és nem lett a Fidesz EP-listájának vezetője.

Az nem derült ki pontosan, hogy Novák – aki lemondása óta nem nyilatkozik – hol helyezkedett el, a környezetéből származó információk alapján egy Magyarországon működő piaci céget említenek. A volt államfő emellett egy ideje egy nemzetközi és egy általa alapított hazai civilszervezetnél is dolgozik, ám ezek után nem volt hazai járulékfizetési kötelezettsége. A portál megjegyezte, hogy a Novák előtti két államfő, a plágiumügye miatt ugyancsak lemondott Schmitt Pál, valamint Áder János nem folytatott, illetve folytat tb-fizetési kötelezettséggel járó munkát, így nekik továbbra is folyósítják a volt államfőket megillető állami juttatásokat.

A teljes cikk itt olvasható.

Olvasd tovább itt: hang.hu