Nemrég arról írtunk, hogy pénteken akár a havazás is elérheti az országot, a szilárd halmazállapotú csapadék a Dunántúlon és az Északi-középhegységben jelenhet meg először. Budapesten a hétvégén eshet le hosszú hónapokat követően az első hó.
Az előrejelzéssel kapcsolatban megszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is. A városvezető a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közművek kérését tolmácsolta, miszerint az autósok „csak megfelelő műszaki állapotú, téli gumival felszerelt járművel induljanak útnak, mert ezzel saját maguk és a többi közlekedő biztonságát is védik”.
A főpolgármester a közösségi közlekedés igénybevételét ajánlja, ugyanakkor hozzátette: „A Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziója készül a síkosságmentesítésre, és a munkát a jogszabályban meghatározott sorrendben végzi: először a hidak, felüljárók, autópályák bevezető szakaszai és a fő közlekedési útvonalak kerülnek sorra, majd a hegyvidéki buszvonalak és egyéb közösségi közlekedési utak, ezután pedig az egészségügyi intézményekhez és logisztikai bázisokhoz vezető útszakaszok. A mellékutak takarítása csak ezután kezdődhet meg.”
Azt is kiemelte, hogy: „A BKV folyamatosan figyeli az időjárás-előrejelzéseket, és igyekszik a lehetőségekhez mérten megelőzni az időjárás okozta kellemetlenségeket, baleseteket. A megállóhelyek síkosságmentesítését a BKV szerződéses partnere végzi. A BKV saját üzemeltetésű hótakarító gépeit felkészítették a téli időszakra, a téli ügyeleti rend alapján a nap bármely időszakában bevethetők.”
Hangsúlyozta, az autósok útnak indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, továbbá ellenőrizzék járművük állapotát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy: „A járdák síkosságmentesítése továbbra is az ingatlanok tulajdonosainak és üzemeltetőinek kötelessége, társasházaknál pedig a lakóközösség feladata.”
(Borítókép: Mult Roland / Index)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
