
Itt is látszik, hogy a jelöltállításban a Tisza Párt lett az új baloldal – írta az Ellenpont legújabb elemzésében, melyből az is kiderül, a Pest 03 számú egyéni választókerületben (OEVK) a Tisza a párt budapesti frakcióvezetője, Bujdosó Andrea mellett Györe-Szűcs Sándort és Sasi-Nagy Editet indítja, akik a szocialista kormányok háttéremberei voltak a 2010 előtti időszakban.
Forrás: EllenpontÁljelöltekkel Bujdosó ellen
A portál azt írta, a Tisza Párt a Pilisvörösvár központú Pest hármas választókerületben két technikailag politikai múlttal nem rendelkező, de a baloldal hátországához tartozó áljelöltet indít Bujdosó Andrea ellen – aki a Fővárosi Közgyűlés tagja, tehát nem kapcsolódik az egyéni választókerülethez. Egyikük – mint írták – a bemutatkozása szerint 60 éves projektvezető, szoftverfejlesztő és államigazgatás-informatikai szakértő, akit tulajdonképpen
az SZDSZ informatikai osztályáról ejtőernyőztettek jelöltnek.
Jelöltek a múltból
Forrás: Ellenpont
Hozzátették, Györe-Szűcsről az archív tudósításokból – és saját bemutatkozásából – kiderült, hogy
1995-ben a Belügyminisztérium munkatársa volt. Ebben az időben a kormányfő a szocialista Horn Gyula, a belügyminiszter pedig a szabad demokrata Kuncze Gábor volt.
SZDSZ-es holdudvar
– A Tisza Párt tehát szó szerint az informatikust is berántotta az SZDSZ-es holdudvarból. Bujdosó Andrea a párt fővárosi frakcióvezetőjeként nyilvánvalóan olyan jelölt, akinek biztos befutó helyet kíván garantálni a párt. A látszat kedvéért mégis állítanak megbízható kádereket mellé. Ilyen a másik jelölt, Sasi-Nagy Edit is, aki a Gyurcsány-kormányok egyik házi alapítványától került a Tisza Párthoz – olvasható a portál elemzésében, jelezve, utóbbi
2006-ban a suliNova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht. nevű, állami tulajdonú alapítványnál bukkant fel, amelyet 2004-ben hozott létre az SZDSZ-es Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztérium. Ennél a szervezetnél töltött be ügyvezetői titkárságvezető szerepkört.
Jelölt Magyar Bálint köreiből. Forrás: Ellenpont
Az Ellenpont közölte, a szervezet fő tevékenysége oktatási programok kidolgozása és a tanárok továbbképzése lett volna papíron, a korabeli hírek szerint azonban inkább egyfajta közpénzszivattyúként üzemelt, a Sulinova Kht.-ben például csak a bérekre 400 milliót költöttek évente (2004-ben – a szerk.), 11 igazgatójuk pedig szolgálati gépkocsit is használhat.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
