Németh Balázs: A liberális portálokon nem a valóság jelent meg az újpalotai videómról

Németh Balázs: A liberális portálokon nem a valóság jelent meg az újpalotai videómról


Németh Balázs a XV. kerületi fórumán november 20-án (Fotó: Magyar Hang)

A XV. kerületi fórumán, a Mézeskalács tér mellett kaptuk el a Fidesz-frakció szóvivőjét, Németh Balázst csütörtök este néhány kérdésre.

– Azzal került be a hírekbe az elmúlt hetekben, hogy kiment egy tiszás aktivista otthona közelébe, erről szólt akkor minden. Még fideszes politikustársait is faggatták erről, kicsit magyarázkodniuk is kellett. Ennek fényében nem érzi, hogy rosszul sült el az akció? Hiszen még védekezhetett is ön, hogy miért ment oda, mi volt ezzal a célja.
– Mert a liberális portálokon természetesen nem a valóság jelent meg ezzel kapcsolatban. Én egy nem beazonosítható helyen, egy általam nem megnevezett aktivista házánál, egy sok százlakásos épületnél csináltam videót. Az volt a cél, hogy felhívjam a figyelmet arra: Magyar Péter és a Tisza felelőtlensége kétszázezer embert hozott kellemetlen és veszélyes helyzetbe, mert az adataik a gagyi applikációból kikerültek az internetre, illetve kint vannak Ukrajnában is.

– És ön szerint hibáztak azok is, akik ezeket az adatokat lehozták? Például a Promenad24, vagy akik térképre rakták az adatokat. Őket is el kell számoltatni? Hiszen megjelent, hogy ez bűncselekmény, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is közleményt adott ki a történtekről. 
– A NAIH-nak láttam a közleményét, zajlik a vizsgálat. De azért azt soha ne felejtsük el, hogy a vizsgálat legfontosabb része szerintem az, hogy kiderüljön, hogy ha van egy adatgazda, és van a Tisza Párt, amelyiknek az elnökét ráadásul a saját kollégái figyelmeztetik arra, hogy nem alkalmas az applikációjuk arra, hogy biztonságosan be lehessen gyűjteni az adatokat, ő mégis erőlteti ezt az adatgyűjtést, majd utána nem tudja megvédeni a saját támogatói adatait, akkor a vizsgálatok legfontosabb célja kideríteni, hogy miért nem tudott felelősen eljárni a Tisza Párt ebben az ügyben.

– Korábban mondta ön azt az ukrán maffia vonatkozásában, hogy Budapesten a XV. kerület van legkeletebbre, tehát azt érnék el leghamarabb. Viszont itt a fórumon is az emberek arra voltak inkább kíváncsiak, hogy mi van a rezsiszámlájukkal, miért olyan magasak a megélhetési költségek. Nem gondolja, hogy túlságosan a háborúra fókuszál a kommunikáció, miközben az embereket jobban érdekelné a mindennapi megélhetésük?
– Szerintem későn jött, mert ha százalékosan akarom mondani, akkor a kérdések kilencven százaléka Ukrajnáról, a háborúról, a brüsszeli őrületről szólt, és persze a rezsivel kapcsolatos kérdés is volt. De azért a rezsivel kapcsolatos kérdésnél mindig mindenki tegye föl magának is a kérdést, hogy ha háború lenne, ha ukrán csatlakozás lenne, ha a liberálisok által követelt leválás megtörtént volna az orosz kőolajról és földgázról, akkor sokkal magasabb rezsit fizetnénk. A rezsikérdés is valójában Ukrajnával és a háborúval kapcsolatos kérdés. Azt pedig, hogy a XV. kerület és Észak-Pest van a legközelebb, a legkönnyebben elérhető helyen Ukrajna felől, tartom továbbra is, és örülök, ha hírét viszi ennek, hiszen ennek a kerületnek a lakói vannak olyan helyzetben, hogy egy esetleges ukrán uniós csatlakozásnál, amit minden eszközzel meg kell akadályozni, igenis figyelni kell arra, hogy az Ukrajnából érkező vendégmunkások, vagy akár a háború miatt szabadon lévő fegyverek tömegeivel felfegyverzett ukrán maffiózók könnyebben bejutnak az Európai Unióba. Én örülök annak, hogy Budapest és Magyarország egy olyan hely, ahol most még biztonság van az utcákon, ezt meg is kell őrizni. A nemzeti kormány a garancia arra, hogy ezt meg is tudjuk tenni.

– De maffiózók azért más országokban is vannak. Például Szerbiában, aminek a csatlakozását viszont támogatják. Miért csak Ukrajna esetében hangsúlyoznak ilyesmit?
– Az elmúlt harminc-harmincöt év tapasztalatai alapján. 

– Oroszország esetében például nem látnak hasonló veszélyt?
– Oroszország szeretne az Európai Unió tagja lenni? Nem tudok róla.

Olvasd tovább itt: hang.hu