
A támogatások feltétele olyan narratívák kialakítása, amelyek segítségével az amerikai progresszív elit nyomás alá tudja helyezni az adott országok kormányait, döntéshozóit, és befolyásolni tudják az adott ország állampolgárait.A szervezet komoly aktivitást fejt ki a közép-európai régióban, elsősorban Magyarországon és Lengyelországban. A USAID-del közös médiafejlesztési programjai 2010 óta játszanak szerepet egyes magyarországi médiumok működtetésében pályázatok, szakmai képzések és infrastruktúra-támogatások formájában. A Hivatal vizsgálatai feltárták, hogy az Internews a pénzért cserébe elvárja a médiumoktól, hogy az általa meghatározott témákat tegyék a közbeszéd részévé, hogy dezinformációként keretezzék a megrendelő érdekeivel ellentétes narratívákat, valamint kötelezően megjelenítendő tartalmakat is szolgáltatnak a finanszírozott szerkesztőségeknek.Ahogy Lánczi Tamás néhány nappal ezelőtt írta, hogy majdnem kétszázmillió forintnyi amerikai kormányzati pénzhez jutottak a Telex.hu újságírói.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
