
A katonai szállítógép fogadásán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hangsúlyozta: az elmúlt néhány év a légierő éve is volt. A honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként tavaly ősszel megérkezett az első, KC-390 Millennium 610-es számú katonai szállítógép Kecskemétre, és most a 611-es számú repülőgép is.
Szalay-Bobrovniczky: A Magyar Honvédség új képességekkel lett gazdagabb
Fotó: Facebok/Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A két gép „egymás testvéreként” fog a kecskeméti légibázison nagyon fontos szolgálatot tenni – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy ez a fajta szállítóképesség hiányzott a magyar légierő arzenáljából, de most már ez is rendelkezésre áll.
Elmondta: néhány nappal ezelőtt újabb három L-39 Skyfox harcászati kiképző repülőgép is érkezett Kecskemétre.
„Még nem teljes a flotta, de folyamatosan növekszik a számuk”
– tette hozzá.
Szalay-Bobrovniczky: A Magyar Honvédség új képességekkel lett gazdagabb
A Magyar Honvédség ezzel olyan képességet vett át, amely a hatékonyságot, a gyors reagálást és a nemzeti erőt szolgálja.
Amikor Brüsszel háborús nyomást gyakorol, akkor a haderőfejlesztés eredményei méginkább felértékelődnek.
„A béke megőrzéséhez erő kell – mi tovább építjük ezt az erőt!”
– tette hozzá a miniszter.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
