Tüttő Katát javasolja főpolgármester-helyettesnek Karácsony, de Magyar, Vitézy és a Fidesz is elutas…

Tüttő Katát javasolja főpolgármester-helyettesnek Karácsony, de Magyar, Vitézy és a Fidesz is elutas…



Itt írtunk arról, hogy november elején a Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette a Törvényszék korábbi döntését: a Fővárosi Önkormányzat jelenleg jogszerűtlenül működik, mivel a közgyűlés több mint egy éve nem tett eleget törvényi kötelezettségének, és nem választott meg legalább egy főpolgármester-helyettest. Karácsony Gergely tavaly kezdte meg második ciklusát főpolgármesterként, a közgyűlésnek azonban az alakuló ülés óta nem sikerült megállapodnia abban, hogy ki legyen a helyettese.

A határidő közeledtével pénteken Karácsony azt írta közösségi oldalán: a főpolgármester-helyettesek hiánya „tovább nehezíti az egyébként sem könnyű helyzetünket, ráadásul törvénytelen állapotot eredményezett”.

„Tavaly ilyenkor Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot, a jobbkezemet és az egykori ellenfelemet jelöltem erre a feladatra. Ám a közgyűlés meg sem tárgyalta a javaslatot. Most teszek egy másik javaslatot. Olyan embert jelölök, aki megfelel a törvényi előírásnak – közgyűlési tag, de nem polgármester vagy alpolgármester –, vállalja a feladatot, és akiben megbízom. A közgyűlésben egyetlen ilyen ember van: Tüttő Kata” – jelentette ki.

Karácsony méltatta Tüttőt, aki szerinte „az egyik legkiválóbb politikus, akivel valaha dolgozott”.

„Fiatal kora ellenére a közgyűlés legtapasztaltabb tagja, és ezzel párhuzamosan a legmagasabb vezetői tisztséget tölti be, amit magyar valaha elért az Európai Unióban: ő az EU önkormányzati szervezetének, a Régiók Bizottságának az elnöke. Az ottani megválasztását az összes frakció támogatta, beleértve a magyarországi fideszes és ellenzéki önkormányzati politikusokat. A Tiszának ugyan itt nincsenek képviselői, de a Tisza pártcsaládja, az Európai Néppárt is támogatta Kata megválasztását” – írta.

Kormánytámogatással lesz uniós vezető Tüttő Kata

Az egyik uniós intézmény, a Régiók Bizottsága elnökévé választották Tüttő Katát, Budapest volt főpolgármester-helyettesét, szocialista politikust. Tüttőt a magyar kormány is támogatta, megválasztásakor Navracsics Tibor miniszter is jelen volt.

Hozzátette: tudja, hogy „a Fővárosi Közgyűlés többségének a szemében ezek az értékek keveset érnek, a 2026-os parlamenti választás előtt pedig eleve szinte lehetetlennek tűnik feloldani a fővárosi politikai patthelyzetet”.

Ezt úgy oldaná fel, hogy javasolja a közgyűlésnek: csak jövő júniusig, az új kormány megalakulásáig válasszanak helyettest.

„Utána úgyis új, remélhetőleg sokkal jobb korszak kezdődik a főváros életében. Kata pedig azzal szeretné megkönnyíteni a döntést, hogy díjazás nélkül, társadalmi munkában látná el a feladatot. Ezáltal helyreállítanánk a főváros törvényes működését, kapnánk egy már bizonyított főpolgármester-helyettest és egy fantasztikus »nagykövetet« az EU-ban” – magyarázta Karácsony, aki azzal zárja posztját, hogy „ez Budapest érdeke, meglátjuk, ez kinek mennyire fontos”.

A kormányoldali Magyar Nemzet már két napja megírta, hogy a főpolgármester Tüttő Katát, az MSZP politikusát, korábbi főpolgármester-helyettest fogja jelölni a tisztségre. Ugyanakkor azt is előre kifejtették, hogy az újabb jelöltet szerintük egyik nagy frakció sem támogatná.

Se Vitézyék, se a Tisza, se a Fidesz nem támogatja

A Vitézy Dávid vezette Podmaniczky-frakció például biztosan nem, mert ahogy a frakcióvezető egy Facebook-posztban közölte is: „A főpolgármester a szocialista Tüttő Katát jelöli főpolgármester-helyettesnek. Ahogy a kampányban, azóta is sokszor elmondtam: Karácsony Gergely a Fővárost behálózó szocialista polip foglya. Ennek újabb bizonyítéka ez a mostani jelölés.”

Elutasítóan nyilatkozott a Tisza-frakció nevében Magyar Péter pártelnök is. Ő azt írta: „Karácsony Gergely ma a fővárosi szocialista polip egyik intézőjét, Tüttő Katát jelölte helyetteséül. Ennyi erővel jelölhette volna Hagyó Miklóst vagy épp Leisztinger Tamást is. A főpolgármester úgy tette meg ezt a javaslatát, hogy senkivel nem egyeztetett, és pontosan tudja, hogy Tüttő nem számíthat 5 szavazatnál többre.”

A fővárosi Fidesz-frakció hasonlóan elutasító nyilatkozata sem késett sokat, ám abban Szentkirályi Alexandra frakcióvezető még a Tiszának is nekiment, amikor közölte: „Karácsony Gergely Tüttő Katát jelölte főpolgármester-helyettesnek. A fogalmatlan Tisza-frakció pedig bénán áll, így helyettük Magyar Péter mutogat a szélrózsa minden irányába, pedig a helyzet egyszerű. A főváros törvénytelenül működik, a Közgyűlés megalakulása óta nincs főpolgármester-helyettes, pedig az elhibázott döntéseket együtt hozzák: Karácsony, a Tisza, a DK és Vitézy Dávid. Ennek a többségnek kellene vállalni a felelősséget a helyettes megválasztásának kérdésében is.” A budapesti Fidesz azt javasolja:

Ezt a helyzetet könnyű lenne feloldani: jelöljön helyettest a Tisza-frakció!”

Nyitóképünkön: középen Karácsony Gergely, jobbra Tüttő Kata.

Olvasd tovább itt: hvg.hu