
A szakértő megjegyezte: a következő időszakban még inkább érdemes lesz figyelni a piaci folyamatokat, de véleménye szerint sokatmondó az is, hogyegyelőre a nyersolaj világpiaci ára nem igazán mozdult el.Az üzletágvezető felidézte, hogy a szankciók bejelentésekor volt egy jelentős, 8-9 százalékos növekmény. Akkor a Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára 60 dollár feletti szintről felszaladt 67-68 dollárra, a következő néhány napban viszont a korrekció miatt visszaesett 63 dollárra, és ez a szint azóta lényegében állandósult. Hortay Olivér ezek alapján arra következtet, hogy a piaci szereplők nem számolnak jelentős mennyiségi kieséssel.A szakember arra is emlékeztetett, hogy Donald Trump a szankciók bejelentésekor elmondta azt is, reméli, minél előbb ki lehet majd vezetni ezeket az intézkedéseket. Mint ismert, a Washington által a napokban kiadott mentességi körben Magyarország nem szerepel, de Hortay szerint ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, mert
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
