Index – Belföld – Magyar Péter szerint a Tisza nem „one man show”, és üzent a „Menczer Tamásoknak”

Index – Belföld – Magyar Péter szerint a Tisza nem „one man show”, és üzent a „Menczer Tamásoknak”


November 23-án reggel 6 órától lehet szavazni a Tisza Párt jelölt-jelöltjeire az ország 103 egyéni választókerületében. Magyar Péter vasárnap délután arról számolt be, hogy a jogosultak 25 százaléka adta le a szavazatát az első fordulóban.

Ebben a körben azok vehetnek részt a voksolásban, akik idén július 15. előtt tagjai voltak valamelyik Tisza-szigetnek, vagy önkéntesei a szervezetnek. Megismételte, hogy a szavazás hétfő 19 óráig tart, az eredményeket november 25-én reggel ismertetik a nyilvánossággal.

Körzetenként ketten jutnak tovább a második fordulóba, amit november 25-e 12 óra és november 27-e 19 óra között rendeznek meg. Ekkor már az adott választókerületben valamennyi, lakcímkártyával rendelkező választópolgár szavazhat. Az áprilisi választásokon induló jelöltek névsora november 30-án lesz ismert.

A videóban az is elhangzott, hogy a Fidesz lefagyott a jelöltektől, akiket Orbán Viktor „túl baloldaliaknak” titulált. Hozzátette, a Tisza Párt nem one man show, a szervezet valódi szakembereket jelöl a tisztségre.

A Fidesz még az eddigieknél is jobban retteg, hiszen hogyan is lenne esélye Menczer Tamásoknak, Pócs Jánosoknak, Hoppál Pétereknek, Csöbör Katalinoknak, Dömötör Csabáknak, Vitályos Esztereknek iskolaigazgatók, gyermekorvosok, mérnökök, volt rendőrkapitányok, tűzoltók, gyógyszerészek, elismert művészek, neves ügyvédek, tisztességes vállalkozók és kiváló gazdák ellen?

– közölte, majd arra biztatott mindenkit, hogy használja ki „az orbáni maffia bénultságát”.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Tisza Párt a halasztások után az eredetileg tervezettnél később, november 17-én éjszakába nyúlóan tette közzé azoknak a neveit, akik az előválasztáson megküzdenek a képviselő-jelöltségért. Választókerületenként három aspiráns van, egy kivétellel. A névsort tartalmazó cikkünket itt olvashatja, a tíz legismertebb jelölt-jelöltről pedig itt olvashat.

Vasárnap derült ki, hogy sajtóinformációk szerint a Fidesz  választmánya januárban hoz döntést a párt 2026-os országgyűlési választáson induló jelöltjeiről.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)