Luxusautókat, hajókat, sportrepülőket foglaltak le az áfacsaló magyar autóversenyzők körétől

Luxusautókat, hajókat, sportrepülőket foglaltak le az áfacsaló magyar autóversenyzők körétől



Összesen több mint 120 millió forint készpénzt, kriptovalutákat és több mint 40 gépjárművet, hajókat, sportrepülőket, nagy értékű órákat és ingatlanokat foglaltak le a NAV nyomozói attól a körtől, amelyet több magyar autóversenyző részvételével milliárdos áfacsalással gyanúsítanak – számolt be honlapján az adóhatóság. A lefoglalt gépjárművek között több luxusautó, például Porsche 911 Carrera, Porsche Panamera GTS és Jaguar SS100 Roadster is található.

A kutatássorozat során a nyomozók közel 100 helyszínen gyűjtöttek bizonyítékokat november 18-án. Volt, ahol bögrényi mennyiségű marihuánát és hasist találtak, míg máshol géppisztolyra és éles lőszerekre, valamint egy lopott motorkerékpárra bukkantak.

Az ügyészség indítványozására a bíróság elrendelte az őrizetbe vett 10 fő letartóztatását, illetve egy fő bűnügyi felügyeletét. A gyanúsítottaknak költségvetési csalás és közokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetése miatt kell felelniük. Ha a bíróság bűnösnek találja őket, az első számú bűnelkövetők akár 25 év börtönt is kaphatnak.

A NAV kedden jelentette be, hogy két autóversenyző és mintegy félszáz társuk ellen indult büntetőeljárás 1,2 milliárd forintos adóhiány miatt. A gyanú szerint a páros a versenyzés mellett reklámügynökségi munkát végzett, a keletkezett adókötelezettségüket viszont fiktív számlákkal próbálták csökkenteni.

Olvasd tovább itt: hvg.hu