Orbán tényleg ennyire fél a saját embereitől?

Orbán tényleg ennyire fél a saját embereitől?


Tanács Zoltán TISZA kormányzati programalkotásért és kormányzásra való felkészüléséért felelős vezetője

Most már tudjuk, hogy igen. Nagyon.

Kiderült, hogy mégsem lesz tisztújítás a Fideszben. November 22-én a semmiből, csendben, kongresszus nélkül meghosszabbították Orbán Viktor mandátumát – választás nélkül.

A 2023-as kongresszuson már megágyaztak ennek: átírták az alapszabályt, hogy ne kelljen kétévente megmérettetni. A tisztújítást mostantól a „mindenkori választások utáni 180 napra” tolták. Magyarul: 2025 novembere helyett 2026 novemberéig bármikor megtarthatják – a választások után.

Ez az egész arról szól, hogy Orbán Viktor el akarja kerülni a belső versenyt.

És ha valaki ennyire kerüli a megmérettetést, az nem a néptől fél – hanem a saját embereitől.

De kik ezek az emberek? Kik lehetnek azok, akik miatt Orbán még a saját kongresszusát is inkább eltünteti a naptárból?

1. Lázár János – A „két nappal idősebb vagyok Orbánnál” árnyék-miniszter

Lázár évek óta építgeti magát, vidéken erős, politikailag túlélőművész, és a Fideszben az egyetlen, aki néha kimondja, hogy valami nincs rendben. Megoldóembernek tartják, noha soha semmit nem volt képes megoldani, maximum rombolni.

Elmondta már, hogy a „rendszer kifáradt”.

Bevallotta, hogy „15 évig nem csináltak semmit”.

Volt már, hogy „megtanította” Orbánt – legalábbis szerinte.

Nemrég elfantáziált azon, hogy milyen jövő nyílna előtte, ha egy pultipusról finoman letaszítaná Orbánt… szerintem ezen komolyan elgondolkodik néha.

És noha a pártban is nagyon sokan utálják arroganciája és vállalhatatlan életmódja miatt, ő biztosan érez magában elég ambíciót, hogy megpróbálkozzon a lehetetlen feladattal: megmenteni a FIDESZ-t a teljes összeomlástól Orbán bukása után.

2. Szijjártó Péter – Az örökös trónörökös, aki túl lojális… vagy túl ambiciózus?

Szijjártó mindent megtett Orbánért – tényleg mindent. Elárulta a hazáját, szinte összeköltözött Lavrovval és mindenben az oroszok érdekeit szolgálja ki.

Pont ezért lehet veszélyes.

Aki ekkora kapcsolatrendszerrel bír a külpolitikában, külön saját birodalma van az apparátusban, és húsz éve Orbán személyes embere… az egyszer csak rádöbbenhet, hogy miért ne lehetne ő a főnök?

3. Rogán Antal – A háttérből kormányzó technokrata

Nem beszél, nem látszik, de minden pénz, minden kampány, minden propaganda az ő kezén fut át. És noha a kormányzati informatikát már elvették tőle az amerikaiak nyomására, lopni még mindig tud eleget ahhoz, hogy saját birodalmat építsen.

Külön kormányzati sziget, külön struktúra, külön hatalmi hálózat.

Rogán nélkül egyszerűen nem lehet összefogni a rendszert.

Ez pedig már önmagában potenciális kihívás.

+1. A fiatal fideszesek, akik már nem tudnak várni.

A párt tele van 30–40-es ambiciózus politikusokkal, akik sok-sok éve várnak, de a csúcs pozíciók évek óta be vannak fagyasztva, mint a magyar gazdaság.

Ők csendben gyűlnek, figyelnek, mérlegelnek. Latolgatják az esélyeket. Talán most lesz egy kiugrási lehetőség számukra is.

És most azt látják: Orbán már fél szembenézni velük is.

Szóval miért nem tart tisztújítást Orbán? Mert nem mer. Mert érzi, tudja, hogy a rendszer már nem stabil. Olyan, mint egy puskaporos hordó, amibe ha egyetlen szikrát belevet, akkor robban az egész.

Nos, van egy rossz hírem: teljesen mindegy, mit tesz vagy nem tesz Orbán Viktor. A Fidesz el fogja veszteni ezt a választást. És miután pontosan úgy átverték az embereket, mint annak idején a kommunisták a rendszerváltás előtt, pontosan ugyanarra a sorsra is fognak jutni. A Fidesz Orbán Viktor bukása után el fog tűnni a történelem süllyesztőjében.

Érzik ezt már a nagyurak. Elkezdődött a helyezkedés. Elkezdődött a végjáték.

Orbán tényleg ennyire fél a saját embereitől?

Tanács Zoltán TISZA kormányzati programalkotásért és kormányzásra való felkészüléséért felelős vezetője Most már tudjuk, hogy igen. Nagyon. Kiderült, hogy mégsem lesz tisztújítás a Fideszben. November 22-én a semmiből, csendben, kongresszus nélkül meghosszabbították Orbán Viktor mandátumát – választás nélkül. A 2023-as kongresszuson már megágyaztak ennek: átírták az alapszabályt, hogy ne kelljen kétévente megmérettetni. A tisztújítást mostantól

Gyengülő forint, növekvő bizonytalanság és Orbán Viktor politikai kockázatai

A nemzetközi pénzügyi világ egyik legbefolyásosabb hírforrása, a Bloomberg az elmúlt időszakban több elemzést is közölt a magyar gazdaság és politikai helyzet alakulásáról. A cikkek közös üzenete szerint a forint sérülékenysége és az Orbán-kormány mozgástere egyre szorosabban összekapcsolódik. A Bloomberg szerint a forint teljesítménye nem csupán monetáris kérdés, hanem politikai kockázati tényező is. A befektetők

Kiállunk Donáth Anna és Iványi Gábor mellett

Tompos Márton Ezúttal Donáth Annára szállt rá a hatalom: csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt emelnek vádat ellene, Iványi Gábor és három másik ellenzéki politikus ellen is. Mi volt a bűnük? Az, hogy kiálltak Iványi Gábor mellett akkor, amikor a NAV megszállta a Dankó utcai telephelyét az Oltalom Egyesületnek. A Momentum politikusai már régóta

Amikor az ország egyik legnagyobb méltóságát dísznek használják

Van az országban egy hivatal, amit köztársasági elnöknek hívnak. Ez az ember elvileg a nemzet egységét jelképezi. Nem pártkatona, nem harcos, nem kampányfigura. Ő az, akinek méltóságot kellene sugároznia. Ehhez képest mit látunk?Sisak, egyenruha, fegyver, pózolás. Nem azért, mert ez az ő dolga lenne, hanem mert valakik úgy döntöttek: jól mutat a képen. És ezt

Harc a vereség tudatában? – Orbán Viktor küzdelme már nem pusztán választási kérdés

Egy komplett kérdéssorozatott tettem fel a mesterséges intelligenciának, minden hátsó szándék nélkül. A kérdéssorozat a következő volt: Alap téma. Fidesz, választás, ellenzék. Folytava a témát. Fidesz harcol bár tudja, hogy nem nyerhet. Kérdés: miért? Orbán Viktor nem adhatja fel. Kérdés? Miért nem? Mit üzen Orbán Viktor a követőinek? Kérdés: mi lenne, ha feladná és nem

Olvasd tovább itt: kormanyvaltas.hu