A Fidesz–KDNP 2026-os országgyűlési választásokon induló képviselőjelöltjeiről az eddigi gyakorlatnak megfelelően januárban hoz döntést a Fidesz választmánya – közölte a hirado.hu kérdésére a választmányi elnökség.
Kósa Lajos nyilatkozata alapján pénteken arról írtunk, hogy novemberben nem lesz Fidesz-kongresszus, sőt tisztújítást csak a 2026-os országgyűlési választásokat követően tartanak. Ez azt is jelenti, hogy meghosszabbították Orbán Viktor pártelnök, valamint a négy alelnök – Gál Kinga, Kubatov Gábor, Kósa Lajos és Németh Szilárd – mandátumát.
Kubatov Gábor később arról beszélt, hogy: „A Fidesz Magyarország, sőt talán az is elmondható, hogy Európa egyik legerősebb, legjobban szervezett politikai közössége, egy erős vezetővel.”
Január 10., a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kongresszusa
– árulta el a pártigazgató, hozzátéve: „2010 óta minden országos választást megnyertünk. Pontosan tudjuk, hogy mit kell tenni a hazánkért. A magyarok újra és újra bizalmat szavaztak nekünk. Ugye, azt mindenki tudja, hogy nem lehet véletlen.”
A miniszterelnök elsöprő győzelmet lát, a Tiszánál elindult a jelöltválasztás
Orbán Viktor miniszterelnök júliusban Tusnádfürdőn azt mondta, hogy „ha most vasárnap lenne a választás, a 106 körzetből 80-at mi nyernénk, ez fölényes győzelem és elsöprő többség”, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy 2022-ben 87 egyéni választókörzetben győztek, „miért adnánk alább ezt 2026-ban?”.
A Tisza Párt hétfőn hozta nyilvánosságra, kik lehetnek a 106 körzetben az egyéni jelöltjei. Magyar Péter pártelnök a budapesti Hegyvidéken biztos induló, máshol még hárman vannak versenyben a jelöltségért.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten 2021. november 14-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
