
Ismét rejtélyes búvárok bukkantak fel a Duna-parton Dunaharasztinál és térségében. A PS. úgy tudja, ismét titkos rendőrségi akció zajlik. Pest vármegyei rendőrök hosszú ideje kutatnak a Dunában és a partmenti nádasban – exkluzív felvételeken a szervezett akció, ami egy megoldatlan eltűnéshez, súlyos bűncselekményhez köthető.
Titkos kutatás Dunaharasztinál és térségében; mágnessel átvizsgálták a mellékágak, csermelyek medrét, a zsilipkapuknál is (Olvasói fotó)
Amit hetek óta pletykálnak a helyiek és a közösségi médiában, azt most exkluzív fotók is alátámasztják: a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is nagy erőkkel keres valamit vagy valakit a Duna haraszti szakaszán és a környező területeken.
Titkos rendőrségi akció
A kutatás még október 28-án kezdődött feltűnően erős rendőri jelenléttel az 51-es főút mellett, majd november elején és az elmúlt napokban is folytatódott – búvárok, kutató-mentő egységek, drónok és civil ruhás nyomozók vették át a terepet.
Nem hivatalosan annyit lehet tudni: a résztvevők „bűnügyi érdekből folytatnak helyszíni szemlét és kutatást”. E sorok írásáig a rendőrség nem erősítette meg, hogy pontosan melyik ügyben járnak el, de
megbízható forrásokból származó információk szerint egy több mint tíz évvel ezelőtti, máig megoldatlan eltűnéshez kapcsolódhat a mostani akció.
A dunaharaszti térségben az elmúlt két évtizedben több rejtélyes eset is történt.
Közülük a legismertebb egy 2012-es eltűnés: egy akkor 34 éves helyi férfi, bizonyos K. László egyik napról a másikra eltűnt, autója a Duna-parti kikötő közelében maradt hátra, kulcsokkal együtt. A család azóta is azt állítja, hogy bűncselekmény történt, a nyomozás azonban éveken át nem vezetett eredményre.
Hasonlóan homály fedi egy 2009-es esetet is, amikor egy fiatal nő tűnt el a környékről – holttestét sosem találták meg.
A mostani kutatás pontos helyszíne egy körülbelül 2 kilométeres partszakasz a Soroksári-Duna-ág és a ráckevei Duna között, ahol a búvárok több napon keresztül is a víz alatt dolgoztak. Egy, a helyszínen készített exkluzív fotósorozat – amelyet egy túrázó juttatott el szerkesztőségünkhöz – jól láthatóvá teszi a kommandós búvárokat, a kutyás járőrt és a parton felállított ideiglenes parancsnoki sátrat.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
