Vígh László 1941. július 26-án született Budapesten. Különleges volt a sportolói pályafutása, mert tornászként sem egyéniben, sem csapatban, sem összetettben nem szerzett bajnoki címet, ám rúdugrásban(!) magyar csapatbajnok tudott lenni. Már sportolóként is kötődött a legnépszerűbb magyar klubhoz, hiszen 1955 és 1960 között a Ferencváros tornásza volt, majd 1960 és 1964 között a TFSE színeiben sportolt.
1964-ben szerzett tanári oklevelet a Testnevelési Főiskolán, majd ettől az évtől kezdve egészen 1989-ig a Ferencvárosi Torna Club torna-szakosztályának edzőjeként, később vezetőedzőjeként tevékenykedett. Bár egy ideig párhuzamosan versenyzett és végezte edzői munkáját, csakhamar véglegesen abbahagyta a versenyzést és kizárólag a tréneri munkáját folytatta. Hálával emlegette Harmath Józsefet, akinek nagyon sokat köszönhetett edzői pályája elején.
A Ferencvárosban versenyzője lett az ifjú Magyar Zoltán is. A különleges tehetségű tornászt aligha kell bemutatni bárkinek is. Montreál és Moszkva olimpiai bajnoka, a lólengés koronázatlan királya lett hosszú évekre, ami a két olimpiai arany mellett három világbajnoki és három Európa-bajnoki aranyérmet is eredményezett. Mindebben annak ellenére – vagy éppen azért – elévülhetetlen érdemei voltak Vígh Lászlónak, hogy a tréner és a versenyző kapcsolata nem mindig volt optimális. Ha olykor össze is kaptak, rövid idő elteltével folytatták a munkát, és időnkénti összezörrenéseik sosem mentek az eredményesség rovására.
A mesteredző 84 évet élt. Fotó: a Magyar Torna Szövetség hivatalos honlapja
Vígh László további, jelentős eredményeket elérő tornászokat is nevelt. Tanítványai közül többen is eljutottak világversenyeken elért remek helyezésekig és az olimpiai részvételig. A tornasport szerelmeseinek ismerősen cseng Gál Róbert, Horváth Zsolt vagy éppen Sivadó János neve, utóbbi nevét még egy lólengés-gyakorlat is őrzi, ami szintén a mesternek köszönhető. A kiváló szakember ugyanis az 1960-1970-es évek fordulóján gyakorlatilag új alapokra helyezte a lólengést. Több, a mai tornasportban, főleg a lólengésben meghatározó elem megalkotása, mint például a Magyar-vándor, a Magyar-orsó, a Sivadó-vándor, vagy éppen a szökkenő vándor negyedfordulattal. Vígh László egy vele készült interjúban így emlékezett vissza fejlesztéseire.
Legnagyobb sikereimet a lógyakorlatok fejlesztésében értem el. Munkásságom kezdetén a ló volt az a szer, amely mozgásanyagában lemaradt. A világot járva, mint edző hamarosan felismertem, hogy a magyar adottságok mellett ezen a szeren lehetne megelőzni a világot. Ehhez szükségesnek látszott az edzésmódszerek fejlesztése és a kiegészítő szerek megalkotása. Mindezeknek köszönhető a ma is élő magyar lovas iskola.
A tréner elképesztő újító szenvedélye valódi munkamániával párosult. Kétszer-háromszor annyi befektetett munkát követelt meg tanítványaitól, mint amennyit például az orosz tornászok végeztek és ezt kérlelhetetlenül be is hajtotta rajtuk. Vígh László 1990 és 2006 között a Testnevelési Egyetem torna tanszék adjunktusaként tevékenykedett, illetve 1990 és 1996 között a Budapest Honvédnál dolgozott. Munkásságának elismeréseként 1976-ban kapta meg a Mesteredző címet, míg 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Pályafutása alatt közel száz tornász fordult meg a kezei között. Számos elismerése mellett Bay Béla-díjjal, a MOB Fair Play díjával is kitüntették.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
