Nehéz lenne tehát megkérdőjelezni az egyéni választókerületek jelentőségét. Történelmi hagyományainkba is illeszkedik, az egyéni körzetek az 1848-as népképviseleti országgyűlési választásoktól kezdve a dualizmus és a Horthy korszak idején át is megmaradtak, sőt az utolsó állampárti választáson, 1985-ben immár kerületenként két, a Hazafias Népfront programját elfogadó jelölt állhatott szemben.Így aztán nem elég, ha egy pártnevet fölírnak egy lista tetejére, kell még az ország 106 körzetében valamilyen hús-vér embert találni, aki mellé a polgár behúzhatja az ikszet. Ez a kényszer szülte a Tisza jelölt-jelöltjeit. De Magyar Péter is tudja, hogy a választók döntően pártokra szavaznak. Aki nem akarja, hogy Orbán Viktor maradjon, az húz egy ikszet a Tisza listájára, egy másikat pedig arra a névre, amelyik mellett ott a logó. Nem is szükséges, hogy ezek a személyek ténylegesen létezzenek. Talán nem is léteznek.Mindenesetre az elnök letiltott minden olyan mesterkedést, amelynek nyomán kiderülhetne, hogy valós emberek vagy netán felfújt gumibábok, esetleg a mesterséges intelligencia generálta 3D-s számítógépes trükkök-e a kandidálói.Magyar Péter a látszatát is kerüli annak, hogy tényleges, programokat ütköztető, valós vitákat lefolytató kampányra készül. Egyetlen reménye, hogy jövő áprilisig életben tartsa azt a hitet, mely szerint csak ő képes leváltani Orbánt, és aki erre vágyik, az szavazzon rá. Pontosabban mind a százhat helyen a Tisza embléma mellé írt tetszőleges névre. Nyilvánvalóan nem szán leendő frakciójának más feladatot, mint az egységes gombnyomogatást (ezt akár Brüsszelben, akár a budapesti közgyűlésben már láthatjuk is),és fájdalmas púp a hátán ez az egész hercehurca, amelynek a végén – jó rövidre zárva az egész hajcihőt – kidob mindenütt a gép valakit.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
