November 22-én délelőtt, a 13-as számú főút vasúti átjárójánál egy félpótkocsi leszakadt a teherautóról és a sínekre gurult, miközben a sorompó egyik csapórúdja is letört. A piros Iveco tehergépkocsit vezető 35 éves sofőrt a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt előállították.
A sofőr elmondása szerint Komárom felől Kisbér irányába haladt, amikor ismeretlen okból a pótkocsi levált a járműről, és beszorult a vasúti átjáróba. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a jármű vezetője vissza akart tolatni a pótkocsijához, ám ekkor a fényjelző tilosra váltott, a sorompó lecsukódott, ő pedig nem észlelve ezt letörte a csapórudat. A férfi ezután körülnézés nélkül szaladt át az átjárón. A síneken rekedt félpótkocsit egy másik jármű végül lehúzta, a vasúti forgalmat pedig átmenetileg le kellett állítani.
A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrök egy videót is csatoltak az esetről, és a posztban felhívták a figyelmet, hogy mire kell figyelni, ha egy jármű elakad a vasúti sínen.
1. A járműben tartózkodók azonnali kimentése: Haladéktalanul segítsük ki a járműből az utasokat, miközben hívjuk a 112-es segélyhívó számot. Pontosan adjuk meg a helyszínt, hogy a vasúti forgalom leállításáról intézkedni tudjanak.
2. A jármű eltávolítása a sínekről, amennyiben a fényjelző szabad jelzést mutat: Ha a vasúti átjáró fényjelző berendezése szabad (fehér fény) jelzést ad, a közlekedők álljanak meg, és segítsenek a járművet lehúzni vagy letolni a sínekről. Egy kijelölt személy folyamatosan figyelje a vonat érkezésének jelét. Amint a vonat látható távolságban feltűnik, azonnal jelezzen a mentésben résztvevőknek, hogy hagyják el a síneket.
3. Tilos jelzés esetén a sínen tartózkodni szigorúan tilos: Ha a fényjelző berendezés tilos jelzésre vált, senki ne tartózkodjon a vasúti pályán, és a mentési tevékenységet azonnal meg kell szakítani.
4. Veszélyhelyzet ütközés esetén: Fontos tudni, hogy ha az ütközés elkerülhetetlen, a vonat nagy erővel csapódik a sínen rekedt járműbe, amelynek darabjai nagy sebességgel, jelentős távolságra repülhetnek, súlyos sérüléseket okozva. Ilyen esetben mindenki azonnal vonuljon biztonságos távolságba, fedezékbe.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Olvasd tovább itt: index.hu
