Index – Belföld – Gyanúsítottként hallgatták ki azt a korábbi mentőst, aki a hatvani vasútállomáson …

Index – Belföld – Gyanúsítottként hallgatták ki azt a korábbi mentőst, aki a hatvani vasútállomáson …


Gyanúsítottként hallgatták ki azt a korábbi mentőst, aki a hatvani vasútállomáson teljes erőből fejbe rúgott egy hordágyon fekvő beteget. Az októberi incidenst követően az Országos Mentőszolgálat a mentődolgozó munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette. A szervezet közölte: a mentős cselekedete sem a hivatás jellegével, sem az alapvető emberi normákkal nem összeegyeztethető.

A 24.hu megkereste a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, akik közölték, hogy a főkapitányság bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást, amely jelenleg is folyamatban van. A Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője, Kenézi Diána pedig közölte:

Közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt folyik nyomozás a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Az eljárás során gyanúsítotti kihallgatásra is sor került.

Októberben megírtuk, hogy a hatvani megállóban készített felvételen jól látszik, ahogy egy férfi fekszik a peronra lefektetett hordágyon, majd a mögötte álló mentős váratlanul hátulról teljes erőből fejbe rúgja. A esetről készült felvételen két rendőr is látható, akik azt állították, hogy nem látták a történteket. 

Az Országos Mentőszolgálat azonnali hatállyal megszüntette a mentős munkaviszonyát, úgy fogalmaztak: „Az embertelen agresszió sem a segítő hivatással, sem a legelemibb emberi normákkal nem egyeztethető össze, ilyen ember nem lehet többé tagja a mentők közösségének.”