Véres lepedőkkel kifeszítve tiltakoztak a Képzőművészeti Egyetem hallgatói, miután az egyik női tanulót megerőszakolta 2021-ben egy férfi diák. A bíróság azonban utóbbit felmentette a vádak alól.
Az incidens egy kollégiumi szobában történt, ahol az egyik lány nem érezte jól magát, fájdalomcsillapítót kért az egyik fiútól, majd később mégse volt szüksége a gyógyszerre. A férfi ennek ellenére mégis bement a nőhöz, majd erőszakoskodni kezdett vele. Tettét egy üzenetben is elismerte, amit a rendőrség nem vett komolyan.
A sértett végül Mérő Vera alapítványának segítségével tette meg a feljelentést, a bíróság első fokon felmentette a férfit. A lány jogi képviselője szerint a testület azzal indokolta a döntést, hogy a nem beleegyezés nem minősül erőszaknak, valamint a nő maga engedte be a szobába a későbbi elkövetőt, emellett nem volt túl hangos az ellenállása.
Az ügyészség az RTL Híradónak azt írta, hogy a vádlottat a tárgyaláson felvett bizonyítást követően mentették fel, az ítéletet alapos indokkal nem lehetett megtámadni, így jogerősre emelkedett.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon (h., k., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 8:00–12:00, sze.: 12:00–14:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a 06-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
Olvasd tovább itt: index.hu
