
Nix ugribugri. Rossi a mester! – írja Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A kormányfő arra reagált, hogy Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Orbán Viktor: Nix ugribugri, Rossi a mester Fotó: AFP
Mint korábban beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége kedden ült össze, hogy értékelje a magyar válogatott és a szakvezetés munkáját, teljesítményét a világbajnoki selejtezőket követően. A beszámoló során a szövetségi kapitány elemezte a 2025-ös évet, kitérve az elvárásoktól elmaradó időszakokra és a sikeresebb mérkőzésekre is. Az elnökség kérdéseinek megválaszolását követően a testület elfogadta a szövetségi kapitány beszámolóját és támogatásáról biztosította a szakembert, aki eddig 82 mérkőzésen vezette a magyar válogatottat – köztük két Európa-bajnokság hat csoportmérkőzésén.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az M4 Sportnak elmondta, lesz még egy részletesebb beszámoló egy szakmai bizottság előtt, ahol a szakember tanácsokat is kap majd a jövőt illetően. Csányi Sándor beszélt a szurkolókkal való ellentétről is. Elmondása szerint bocsánatkérést várt volna a szurkolóktól, akik az édesanyját szidták, mondván ez talán kicsit erős volt, de belátta, erre minden bizonnyal nem kerül sor, így Vági Márton és Lőw Zsolt vezetésével egyeztetnek majd a szurkolókkal.
Az MLSZ elnöke azt is elmondta, hogy a célja, hogy a vezetésével szerepeljen a magyar válogatott világbajnokságon, így nem tervez távozni a posztjáról. Csányi egy profi liga lehetőségéről is beszélt, de szerinte ez nem szolgálná a magyar futball érdekeit, ugyanis az UEFA azt ismeri el, amely bajnokság az MLSZ égisze alatt fut.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
