Magyar Péter nem érti, a bíróság nem neki adott igazat az adóemelési terv létezéséről

Magyar Péter nem érti, a bíróság nem neki adott igazat az adóemelési terv létezéséről



Akinek a világ alakulása abból áll, hogy „O1G” és „hazudik a média”, könnyen beleeshet abba a hibás következtetésbe, hogy „akkó’ Magyar Péter nem is akar adót emelni.”

 

A Magyar Péteréknek készült adóemelésről szóló tervezet. Fotó: Index.

A Tisza messiása ennek köszönhetően ki is használja a sajtóperek esetében előforduló félreértéseket, majd a következőket állította:

„Kimondta a bíróság, hogy a Magyar Nemzet, az Index és a Ripost is hazudott, amikor nyáron azt állították, hogy a Tisza készítette az Index által hamisított és a teljes kormánypropaganda által terjesztett adóemeléses mesét”

– írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán.

Mindezt arra alapozta, hogy a Magyar Nemzet és a Ripost félreérthetően azt állította, maga a Tisza gazdasági kabinetje készítette a feljegyzést.

Vagyis nem az adóemelésekről szóló dokumentum létezése volt „hazugság”, hanem egy rosszul fogalmazott mondat miatt az nem állta meg a helyét, hogy a feljegyzést „maga a Tisza gazdasági kabinetje, és személy szerint Dálnoki Áron készítette.” A valóság az, hogy a gazdasági kabinet RÉSZÉRE készült ez a dokumentum, ami aztán kiszivárgott a sajtóban.

Magyar Péter nem említi, hogy vesztett is sajtópert

De Magyar Péter nem csak nyert peres eljárást, hanem bizony vesztett is, méghozzá az ellen az Index ellen, akinél azt állította, ellenük is sikerült nyernie.

Az említett lap egy szolgálati közleményben mutatott rá szeptember 29-én a valóságra. Nevesül, hogy bár Magyar Péterék megtámadták a bíróságon azt az augusztusi írást, ami a Tisza Párt részére készült adóemelési tervet ismertette, ám a Fővárosi Törvényszék az Indexnek adott igazat, elutasította Magyar Péterék kérését, azaz az ügyben a lapnak nem kellett helyreigazítást közölnie.

Az indoklásban az állt, a portál által ismertetett információk véleménynek minősülnek, amire nem lehet helyreigazítást kérni. Az Index írásában nem tényként közölte a párt tervezetét, hanem egy lehetséges forgatókönyvként mutatta be, erre utalt maga a cím is: Egy, az Index birtokába került feljegyzésből kiderül: brutális szja-emelésre készülhet a Tisza Párt.

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu