
Öregecskedő generációm még emlékezhet arra a soha meg nem esett történetre, amikor egy szép napos délelőttön a Kreml udvarán focizó fiúk akaratlanul berúgták a lasztit Lenin dolgozószobájának nyitott ablakán, amitől persze megrémültek. Lenin azonban fogta a labdát, és visszaadta a srácoknak. Pedig közéjük is lövethetett volna. Az erre fogékonyak megmosolyogták a fiktív anekdotát, a kevésbé fogékonyak közül néhányan tudták: Lenin inkább a sortüzet választotta volna.
Lenin állítólagos jóságát – nem volt neki ilyen – vehette figyelembe a Telex, amikor azt kezdte el boncolgatni, hogy az utóbbi egy évtizedben miért követtek el harmincezer, azaz 30 000 késelést nyilvános helyeken az Egyesült Királyságban? Mi lehet annak a hátterében, hogy egy Angliában közlekedő vonat, busz, metró szinte már el sem éri az úti célját úgy, hogy valami barom ne akarná lemészárolni az utasokat? Miért kell együtt élnünk azzal, hogy Nyugat-Európában sorra szűnnek meg a karácsonyi vásárok, mert a bennszülöttek már rettegnek tömegbe verődni?
Kedves Olvasóink! Ha Önök Orbánra szavazó rasszisták, akkor azt hiszik, hogy a Nyugaton napi szinten álló támadások mögött az ellenőrizetlen, tömeges migráció áll. Önök abban hisznek, hogy a középkorban élő muszlimokat – pláne tömegesen – nem lehet sikeresen integrálni az őslakosok társadalmába. Csakhogy Önök, Kedves Rasszisták, nem beszélnek, nem értenek Újbeszélül. Szerencsénkre a Telexnél ismerik ezt a nyelvet, így meg is tudják magyarázni a jelenséget:
Az egyes szakértők és aktivisták által „járványnak” minősített jelenség mögött komplex okok állnak a megélhetési válságtól a kezeletlen mentális problémákon át a kormányzati ifjúságvédelmi programok leépítésééig. Ahogy minden negatív jelenségen, úgy a késeléseken is csak ront a közösségi média, ahol sokáig cenzúrázatlanul lehetett vagánykodni a késekkel, és az sem segít, hogy néhány kattintással bárki Krokodil Dundee-hoz méltó alkarhosszú kés tulajdonosává válhat.
Ha jól értjük, akkor a harmincezres számról nem is annyira az elkövetők, és az egymást szakmányban váltó, váltásonként egyre inkább sívó hülye politikusok tehetnek, hanem a társadalom. Meg talán a késelők meg nem értettsége. A bennszülöttek velük született rasszizmusa. Kár lenne, ha a Telex nem folytatná a jelenség bemutatását, mert akkor az is kiderülhetne, hogy a a harmincezer az csak egy szám, ami könnyen félreérthető, ugyanis ha jóeNberként vizsgáljuk a történteket, akkor jól látszik, hogy harmincezer jól elkülönült, elszigetelt esetről van szó. Teccikérteni?
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
