
Orbán Viktor elárulta a videójában, hogy mi volt a mai kormányülésen.
Orbán Viktor és miniszterei a kormányülésen (Fotó: Facebook)
A miniszterelnök kifejtette:
Áttekintettük az otthonteremtési program eddigi eredményeit, ezek impozánsak, láthatóan a fiatalok komolyan gondolják, hogy most ők következnek, és egy fix 3 százalékos kamatozású otthonteremtési hitelhez juthatnak. A programot folytatni fogjuk. Nyugdíjemelés, 14. havi nyugdíj bevezetésének módja, következő évi nyugdíjemelés mértéke, és tárgyaltunk energetikai kérdésekről is, hogyan tudnánk segíteni a háztartásoknak, meg a cégeknek abban, hogy a zöld energiát, amit leginkább napelemekből állítanak elő, azt el is tudják raktározni, tehát egy otthoni és kis- és középvállalati, sőt nagyvállalati szinten is használható energiatárolási programról is tárgyaltunk, meg még egy tucat más kérdésről is.
Arra a kérdésre, hogy a Tisza Párt szerint viszont megszorításokra lenne szükség, ezt válaszolta a kormányfő:
A kormányülés szünetében beszéltünk erről, mert a kormány nem foglalkozik hivatalosan ellenzéki programötletekkel, de az ülés szünetében már beszéltem néhány miniszterrel;
az álláspontunk egyértelmű, semmi szükség nincs megszorításokra. A baloldal mindig megszorításokat akar, ráadásul most a baloldal mögött még ott van Brüsszel is, azért akarják ezeket a megszorításokat, hogy a bizottság elnök asszonya által kért összeget Magyarország elküldhesse Brüsszelbe, és onnan pedig a pénzünk elmenjen Ukrajnába. Semmi szükség arra, hogy Magyarország pénzét Ukrajnába küldjék és ezt a nemzeti kormány soha nem is fogja támogatni!
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
