Orbán Viktor kvázi bejelentett egy új energiatárolási programot

Orbán Viktor kvázi bejelentett egy új energiatárolási programot


Orbán Viktor a „maratoni kormányülés” után számolt be arról, hogy mik kerültek szóba a miniszterek között. Elmondása szerint áttekintették az otthonteremtési program eddigi eredményeit, szóba került a nyugdíjemelés és a 14. havi nyugdíj, sőt, még egy energiatárolási program is.

Ahogy arról a Blikk beszámolt, a miniszterelnök jelezte, hogy rendkívül sok témát tárgyalnak majd a mai kormányülésen. Az ülés után szintén készítettek egy kis videót Orbán Viktorral.

„Áttekintettük az otthonteremtési program eddigi eredményeit. Ezek impozánsak. Láthatóan a fiatalok komolyan gondolják, hogy most ők következnek, és egy fix 3%-os kamatozású otthonteremtési hitelhez jutnak. Ezt a programot folytatni fogjuk. Nyugdíjemelés, a 14. havi nyugdíj bevezetésének módja, a következő évi nyugdíjemelés mértéke” – sorolta a témákat a miniszterelnök, majd elárulta, hogy tárgyaltak energetikai kérdésekről is.

„Hogyan tudnánk segíteni a háztartásoknak és a cégeknek abban, hogy a zöldenergiát, amit leginkább a napból, szolárból állítanak elő, azt el is tudják raktározni. Tehát egy otthoni, illetve kis- és középvállalti, sőt nagyvállalati szinten is használható energiatárolási programról is tárgyaltunk, meg még egy tucat más kérdésről” – tette hozzá.

Az energiatárolási programról minden bizonnyal további részleteket fognak elárulni a csütörtök délelőtt 10 órakor kezdődő kormányinfón.

Olvasd tovább itt: www.blikk.hu