Karácsony Gergely a MOL Bubi egyik bringáján (Fotó: Karácsony Gergely / Facebook) – Fotó: Adrián Zoltán
Cikkünk frissül
Ezúttal nemcsak a Fővárosi Közgyűlés nyílt ülésén voltak nagy viták, hanem a zárt részen is, ahol a Bubi 3.0.-val kapcsolatos közbeszerzés váltotta ki a leghevesebb reakciókat.
Már a nyílt részen is nagyobb vitát váltott ki, hogy akár több hónapra is kieshet a Bubi, miután a frakciók kritikája szerint a BKK előző vezetése túl későn írta ki a szükséges közbeszerzést. A tender kapcsán a mai vezetés már nem is kívánt dönteni az ügyben, amely egyébként egy több mint 30 milliárdos projekt, így a közgyűlést kérték fel arra, hogy ezt tegye meg. Ugyanakkor egyes pályázók alkalmassága kapcsán kérdések merültek fel a képviselőkben. Emiatt a múlt hónapban nem szavaztak a közbeszerzésről, és bár Vitézy Dávid elmondta, hogy arról döntöttek, kockázatelemzésre kérik a BKK-t az ügyben, ezt a cég nem teljesítette. A Podmaniczky Mozgalom vezetője a főpolgármestert is azzal kritizálta, hogy épp a Magyar Hang műsorában osztott meg olyan részleteket a közbeszerzés részleteivel kapcsolatban, amit annak titkossága miatt nem lehetett volna. Megjegyezte azt is, hogy a közbeszerzés egyik nyertesének esélyes szállító kapcsán azt írta a svéd sajtó, hogy az országban szerződést bontottak velük, aminek az oka az érintett szolgáltató ismételt szerződésszegése volt: kigyulladó akkumulátorok és kettétörő kerékpárok okoztak gondot. Karácsony Gergely viszont a szerdai vitában azzal is érvelt, hogy az érdemi szakvélemények elkészültek, ez alapján a közgyűlés tud dönteni arról, nyertest hirdet-e a közbeszerzés kapcsán. A közbeszerzés lezárása végül nem ment át a zárt ülésen információink szerint. A kérdés tárgyalása elnyúlt, még szünetet is közbeiktattak. Végül úgy tudjuk, a képviselők megszavazták a közbeszerzés lezárását és nyertes hirdettek.
Mint beszámoltunk róla, a Sziget Fesztivál ügyében látszólag egyetértettek a frakciók, mindenki kifejezte, hogy szeretné, ha a rendezvényt jövőre is megtartanák, ám annak mikéntjéről már eltértek a vélemények. Végül több körös viták és politikai odaszúrások után megszavazta a fővárosi szakbizottság a korábbi közterület-használat szerződés felbontását a fesztivál és Budapest között. Ám az új megállapodás megkötése is vitás pont lett a képviselők között, Karácsony Gergely előterjesztését ugyanis több ponton is ellenezte a Tisza. Információink szerint a párt azt a feltételt szabta, hogy az eredeti javaslatban szereplő dátummal szemben a szervezők korábban legyenek kötelesek bejelenteni azt, ha mégsem rendezik meg a Szigetet (amely esetben a szerződés szerint nem kell kifizetniük a közterület-használati díjat). Eredetileg a főpolgármesteri javaslat szerint a Gyereksziget esetén május 31-ét, míg a fesztivál esetén június 30-at szabta volna határidőül. Ez viszont a Tisza szerint nem elég, ők így tudomásunk szerint mindkét esetben január 31-et indítványoztak. Azt is kezdeményezték a Tiszától, hogy az eredeti szöveggel szemben ne csökkenhessen a Sziget által fizetendő közterület-használati díj amiatt, hogy kedvezményt adnak a diákoknak. Szintén kérték, hogy a mostani új megállapodást a jövő évi, illetve a 2027-es tapasztalatok alapján lehessen felülvizsgálni. Úgy tudjuk, végül az összes tiszás javaslatot elfogadták.
Olvasd tovább itt: hang.hu
