Százhúsz munkahelyet vártak 2024 őszére Makón a kínai tulajdonú Benepack Hungary Kft. üzemétől, amelyhez a kormány 5,8 milliárd forintot adott a beruházónak a magyar adóforintokból. A gyár ugyan elkészült, de most, egy évvel később sincs meg a beígért munkavállalói létszám, ráadásul a helyi napilap szerint a meglévő dolgozók 40 százaléka kínai – írja az Átlátszó.
A gyár alapkőletétele 2023-ban volt, akkor azt mondták, hogy az összesen 25,3 milliárd forintos beruházás évente akár egymilliárd kétrészes alumíniumdoboz előállítására lesz képes.
Tavaly pedig az Index írt arról, hogy 2029-ig két ütemben 350 fősre bővítenék a gyár dolgozóinak számát, a létszámot pedig Makó és környékéről származó dolgozók mellett kínai munkásokkal töltenék fel.
Idén augusztusban számolt be arról a VG, hogy hivatalosan is elindult a gyárban a termelés, de ünnepélyes szalagátvágásra azóta sem került sor. Farkas Éva Erzsébet polgármester a legutóbbi önkormányzati testületi ülésen arról beszélt, hogy a próbaüzem lezárult, minden engedély megvan így a gyár már teljes kapacitással termel.
Az Átlátszó az Opten céginformációs rendszer alapján azt írja, hogy júliusban 45, szeptemberben pedig 47 dolgozója volt a gyárnak – a VG augusztusi cikke szerint viszont 150 embert foglalkoztatnak.
A lap szerint az eltérés mögött állhat az, hogy a kölcsönzött munkavállalók nem számítanak bele a dolgozói létszámba. Megkeresték a támogatásban közreműködő kormányzati ügynökséget a HIPA-t, amely nem válaszolt a megkereséskre. A Délmagyarország Makó kormánypárti polgármesterére hivatkozva azt írta nemrég, hogy 49 magyar és 33 kínai munkavállalót foglalkoztatnak a gyárban.
Nyitóképünkön a Benepack makói gyára, forrás: Facebook / Farkas Éva Erzsébet
Olvasd tovább itt: hvg.hu
