A németek két és fél éve tervezik a következő Barbarossa-hadműveletet

A németek két és fél éve tervezik a következő Barbarossa-hadműveletet



Az új Barbarossa-terv megkapóan emlékeztet a régire, csak ez önvédelmi jelleget fog ölteni. A német élettér elmélet egyelőre nem elég kapós, főleg azért, mert a németek Németországot sem tartják német élettérnek, ezért új indokra volt szüksége a germán militarizmusnak, hogy levethessék magukról a rájuk kényszerített „mi már megváltoztunk” béklyót. Ez az indok manapság az önvédelmi harc, hiszen a Putyin vezette Oroszország egészen az Azori-szigetekig akarja kiterjeszteni határait, emiatt pedig háborúzni kell velük. Ez mondjuk pont annyira hihető, mint amikor Gleiwitz miatt kellett megvédeni magukat a lengyelektől, de a germánok alkotókedve mindig lelohad, amikor minimálisan is hihető casus belliket kellene legyártani. 

Körülbelül két és fél évvel ezelőtt tucatnyi magas rangú német tiszt gyűlt össze egy katonai támaszponton Berlinben, hogy kidolgozzák az Oroszországgal vívandó háború titkos tervét – írja Mandiner a Wall Street Journal előfizetéses cikke nyomán, és nincs okunk kételkedni a történet hitelességében. Ami érdekes, hogy pont ekkor indították meg az ukránok a 2023-as Nagy Tavaszi/Nyári Ellentámadást, ami végül, az év őszéig teljesen kifulladt. Vagyis a németek akkor kezdték el tervezni az önvédelmi háborút Moszkva ellen, amikor a hivatalosan elfogadott európai álláspont az volt, hogy az ukránok nemsokára kiverik az oroszokat a területükről, de annyira, hogy a Krím-félszigetet is visszaszerzik lendületből. Most vagy nem voltak meggyőződve az ukránok sikeréről, vagy a vérükkel nem bírtak. Tehát a tények:

2023 késő tavaszán az ukránok hatalmas hadműveletet indítanak az oroszok ellen, az egész nyugat drukkol, illetve a győzelmükre teszik a téteket.Eközben a németek önvédelmi háborút terveznek az oroszok ellen.A németek a saját önvédelmi háborújukat nem német területen tervezik lefolytatni.

Az egészhez mi mást, mint egy 1200 oldalas tanulmányt készítettek. A konferenciák és a sajtóközlemények ezúttal elmaradtak. A terv részletesen leírja, hogyan szállítanák a frontvonal felé a 800 ezer német, amerikai és más NATO-katonát. Feltérképezi a kikötőket, folyókat, vasutakat és utakat, amelyeken utaznának, valamint azt, hogyan látnák el és hogyan védenék őket útközben.

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu