Hat kilóval haladta meg a 2013 óta érvényes magyar rekordot egy fekete amur, amelyet a Kákafoki-holtágban fogott ki egy horgász. A hal teljes testhossza 155 centiméter, súlya 46,6 kilogramm. Ugyan halőrrel nem történt hitelesítés az augusztusi kapásról, a fogás különlegessége tagadhatatlan.
Még augusztus végén fogott ki egy horgász egy emberméretű fekete amurt, de a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége csak most kapott beszámolót a gigantikus halról. A Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körösön, ismertebb nevén a Kákafoki-holtágon fogta ki Vass Norbert a 155 centiméter hosszú, 46,6 kilogrammos fekete amurt.
A horgász a Magyar Agrár- és Élettudományi Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskolájának a hallgatója, a halat bojlival fogta ki. A mérlegelést a vízben végezte, és mivel nem hitelesíttette halőrrel a fogást, így hivatalosan rekord nem lesz belőle, de „a Mohosz rekordlistáján és a Kákafoki-holtágon jegyzett feketeamur-fogások között is abszolút rekord”.
A férfi elmondása szerint még 2019-ben vette a fejébe, hogy egy fekete amurt szeretne kifogni a Kákafoki-holtágból. Több sikertelen fogás után 2025-ben rámosolygott a szerencse.
Idén májusban azonban azt mondtam, addig nem adom fel, amíg szákba nem terelek egyet. Kis szünetekkel ugyan, de 4 hónapon át, heti 5-6 nap horgászat, sok kísérletezés, variálás és több hely kipróbálása után a befektetett energia és türelem végül megtérült, és augusztus végéig több fekete amurt is tudtam fogni, melyek közül kiemelkedett két óriás, egy 45 kg-os és egy 46,6 kg-os példány
– mesélte a horgász.
A fekete amurok egyébként növényevő halak, az 1980-as években kapott a szarvasi Halászati Kutatóintézet több lárvát is a példányból. Az 1990-es években sikeres mesterséges szaporítás után a lárvakorú utódállományt nevelőtavakba helyezték ki, „végül azonban nem kapott szakmai támogatást a fekete amur hosszú távú akvakultúrás tenyésztése”. A Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körösbe valószínűleg ebből a szaporított állományból szöktek ki egyedek. Már a 2000-es években is fogtak ki 20 kilogramm körüli példányokat.
Olvasd tovább itt: index.hu
