A kormányoldal hetekig-hónapokig építheti azt a narratívát, hogy a Tisza hatalomra kerülése súlyos megszorításokat hozna. Ha a Tisza Párt sztárjelöltjei nem nyerik meg a jelöltállító szavazást, az azt üzeni, hogy még saját szimpatizánsaiknak sem igazán kellenek, így később kínos lenne őket befutó listahelyre tenni. A friss Medián-adatok csak listás eredményeket mutatnak, a 106 egyéni választókerület valós erőviszonyairól azonban nem adnak képet, pedig ez döntő lesz a választáson. Ez a Pillanatkép, az Index elemzői cikksorozata, amely hétről hétre segít eligazodni a politikai térképen.
Az Index által nyilvánosságra hozott, a Tisza Pártnak tulajdonított, több száz oldalas gazdaságpolitikai tervezet ügye, valamint Magyar Péter pártjának a második forduló végéhez közeledő jelöltállítási folyamata és egy frissen publikált Medián-kutatás határozta meg eddig a hét politikai napirendjét. A legfontosabb fejleményekről a Pillanatkép állandó elemzőjét kérdeztük.
„A Tiszával rosszabb lenne” – új kampányszlogen formálódik
Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint a de facto már zajló választási kampány egyik fontos mozzanata az Index november 25-én publikált anyaga, amely a nyilvánosság előtt a Tiszának tulajdonított gazdaságpolitikai tervezetként jelent meg. Úgy véli, ezzel
a kormányoldal hatékony eszközt kapott ahhoz, hogy nagy intenzitású negatív kampányt indítson az ellenzéki párt ellen.
Az elemző rámutatott: a helyzet több szempontból emlékeztet arra, ami az Index augusztus 26-i cikkének megjelenése után, illetve Tarr Zoltán etyeki kijelentéseit követően bontakozott ki. A kormányzati kommunikációs gépezet és a hozzá tartozó médiaközeg elsősorban nem Magyar Péter személyét vette célba; nem a politikust támadják, hanem azokat a szakpolitikai elemeket, amelyeket a Tiszához kötnek. Ez szerinte jelzi, hogy a kormányoldal a személyes támadásokról részben a politikai program elleni kommunikációs offenzívára állt át, amely hosszabb távon befolyásolhatja a kampány szerkezetét és dinamikáját.
Nagy Attila Tibor szerint a mostani kormánypárti támadás azért különösen kockázatos Magyar Péter pártja számára, mert az Indexen hivatkozott dokumentum – amelynek létezését a Tisza határozottan tagadja – könnyen „lefordítható” a választók mindennapi tapasztalataira: „adóemelés, amerre a szem ellát”.
Kifejtette: a személyi jövedelemadó emelése – már átlagkereset mellett is – érezhető jövedelemcsökkenést eredményezne, és a családi adókedvezmény felülvizsgálata sem járna kisebb terhekkel. Ehhez képest az évi 18 ezer forintos kutya- és macskaadó önmagában inkább kellemetlenségnek tűnik, semmint súlyos intézkedésnek, ugyanakkor a háziállat-tulajdonosokat könnyen felháboríthatja az a benyomás, hogy az állam még a számukra fontos kedvencek tartásába is beavatkozik. Ráadásul akik több állatot tartanak, már számottevő adóteherrel szembesülhetnének, és ha ehhez az SZJA emelkedése is társul, a kettő együtt komoly megszorítást jelentene.
A nagyobb méretű autók megadóztatása, valamint a magasabb vagyonok és jövedelmek erőteljesebb terhelése pedig azokat a közép- és felsőrétegekhez tartozó választókat is kedvezőtlenül érintené, akik ugyan kritikusan viszonyulnak az Orbán-rendszerhez, de az elmúlt másfél évtizedben személyes gyarapodást tapasztaltak. Az elemző szerint ez a csoport különösen érzékenyen reagálhat azokra a lépésekre, amelyek a korábban megszerzett anyagi biztonságukat fenyegetik.
„Az egészségbiztosítás magánbiztosítói rendszerre való átalakítása politikailag kifejezetten tűzveszélyes lépés lenne. Emlékezetes, hogy 2007–2008-ban az akkori, Gyurcsány Ferenc vezette MSZP–SZDSZ-koalíció súlyosan megégette magát ezen a kérdésen: a »szociális népszavazás« után a kormánykoalíció felbomlott, Orbán Viktor pedig 2010-ben diadalmasan tért vissza a hatalomba” – emlékeztetett Nagy Attila Tibor.
Az elemző szerint a vállalkozók és cégvezetők egy része ma ugyan csalódott az Orbán-rendszerben a beruházások részleges leállása miatt, a Tiszának tulajdonított tervezet azonban őket is komolyan érintené. „A dokumentum többek között a társasági adó emelésével számolna, ami jelentős pluszterhet róna erre a körre is” – mutatott rá.
Értékelése szerint összességében sok magánszemély és vállalkozás érdekeit sértené a Tiszának tulajdonított gazdaságpolitikai tervezet, így nem meglepő, hogy a párt következetesen tagadja a dokumentum létezését.
A kormányoldal viszont kapott egy lehetőséget arra, hogy hetekig-hónapokig azzal támadja legfőbb ellenfelét, miszerint hatalomra kerülése esetén súlyos megszorításokra készülne. Itt most nem Magyar Péter frizurájáról vagy konyhájának tisztaságáról beszélünk, hanem a magyar választók anyagi helyzetéről, márpedig a megélhetési kérdések kiemelt jelentőségűek a választópolgárok számára
– hangsúlyozta Nagy Attila Tibor.
Az elemző szerint a Fidesz akár olyan narratívát is felépíthet, amely szerint „lehet, hogy nem minden jó a jelenlegi kormányzás alatt, de a Tiszával még ennél is rosszabb lenne”.
Tisza Párt: Nem létezik ilyen dokumentum
Ahogy arról korábban beszámoltunk: a Tisza Pártnak tulajdonított, több száz oldalas gazdaságpolitikai tervezettel kapcsolatban kerestük a pártot, interjúfelkérésünkre nem érkezett válasz, ugyanakkor közölték, hogy cikkünkben és megkeresésünkben írt minden mondatunk hazugság. „Nem létezik ilyen dokumentum, a TISZA Pártnak nem voltak és nincsenek ilyen tervei.” Kiemelték azt is, hogy a TISZA programjavaslatait nem szignózza senki. Az aláírás nélküli válaszlevél szerint Orbán Viktor és kampányfőnöke, Orbán „fehér zászló” Balázs, újabb ordas és főleg szánalmas hazugságot próbálnak előadni. Hozzátették: az Indexen megjelent írás nyilvánvalóan hamisított dokumentumon alapul, amelynek semmi köze nincs a Tisza Párthoz. Válaszlevelükben pert helyeztek kilátásba cikkünkkel kapcsolatban.
Kínos lenne, ha a Tisza sztárjelöltjei elbuknának
A Tisza Párt jelöltállításának első fordulójáról szólva az elemző úgy fogalmazott: a folyamat kifejezetten rosszul indult, hiszen a bejelentés után órákig kellett várni a választókerületenkénti három jelölt bemutatására.
Utólag kiderült, hogy azért is húzódott a folyamat, mert az utolsó pillanatokban is variáltak több jelöltnél azon, melyik választókerületben induljanak, ez így valóban kissé nevetségesen hatott. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a második forduló kezdete már zökkenőmentesen zajlott: a Tisza minden technikai fennakadás nélkül tette közzé a továbbjutókat
– mondta Nagy Attila Tibor.
Hozzátette: a két forduló közötti napokban a jelölt-jelöltek pultozással próbálták megszólítani a választókat, ami szerinte pozitív fejlemény. „A láthatóság kulcskérdés: fontos, hogy a választópolgárok ne csak virtuálisan, hanem a fizikai valóságban is találkozzanak a Tisza logójával és embereivel” – fogalmazott.
Az elemző szerint eddig működni látszik az a stratégia, amely szerint a Tisza „sztárjelöltjei” nem szenvedhetnek vereséget a belső megmérettetésen: mindannyian bejutottak a második fordulóba. A jelöltállítás folyamatának végén pedig még a második helyre szorult Tarr Zoltánnak és Ruszin-Szendi Romulusznak is meg kell nyernie a párton belüli egyéni választókerületi választást.
Ha ez nem így történik, az ellenfelek – méghozzá joggal – a Tiszán fognak nevetni. Ha az ismertebb arcok valamelyike nem végez az első helyen, az azt jelenti, hogy még a saját szimpatizánsi körük többségének sem kell igazán, nemhogy az ország egészének. Így pedig kifejezetten kínos lenne őket később az országos lista befutó helyeire tenni
– fogalmazott Nagy Attila Tibor.
Kérdésünkre az elemző kitért Bohár Dániel megafonos újságíró telefonhívásaira is, aki több tiszás jelölt-jelöltet próbált megszólaltatni.
Nagy Attila Tibor értékelése szerint ezekből a beszélgetésekből az látszott, hogy a Tisza jelöltjeinek többsége nem kapott megfelelő kommunikációs felkészítést arra, miként reagáljanak a jobboldali, számukra nem baráti megkeresésekre.
Ezt azonban nem érdemes túlértékelni. A Fideszt elutasító választók legfeljebb legyintenek az ügyre, hiszen számukra Bohár nem más, mint egy »fideszes propagandista«. A kormánypárti szavazók pedig vagy nevethettek, vagy szörnyülködhettek egyet. Nagyon súlyos kommunikációs hibát ugyanakkor egyik tiszás jelölt sem követett el, akit Bohár felhívott
– mondta az elemző.
Egyre szorosabb a verseny
A legutóbbi Medián-kutatás Nagy Attila Tibor szerint azt támasztja alá, amit már többször is jelzett: a Tisza augusztus vége óta defenzívába került, és a Fidesz ismét átvette a kezdeményezést.
Igaz, hogy a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza előnye még mindig megnyugtató, tíz százalékpont. A teljes népességen belül azonban már csak öt százalékpont választja el a két pártot. A Tisza számára az is kedvezőtlen, hogy a választók mindössze 52 százaléka szeretne kormányváltást. Mivel több ellenzéki párt is önállóan indul, a be nem jutó szereplőkre leadott szavazatok akár több százaléknyi veszteséget is jelenthetnek az ellenzéki oldalon, ami összességében a Fidesznek kedvezne
– mondta az elemző.
Hozzátette: a kutatás alapján azonban a Fidesz még hátrányban van, bár a kormánypárti intézetek mérései már a kormánypárt vezetését mutatják a Tiszával szemben. Fontos szerinte az is, hogy a Tisza és a Fidesz mellett jelen állás szerint csak a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe jövő tavasszal; a DK kiesne.
Nagy Attila Tibor ugyanakkor felhívta a figyelmet: a Medián mostani felmérése listás eredményeket mutat, és nem ad képet a 106 egyéni választókerület konkrét erőviszonyairól, amelyek a végeredményt döntően befolyásolják majd.
A Leporolt akták – Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM
![]()
Olvasd tovább itt: index.hu
