Lázár árulózott egyet a vasúti hitelkeret bejelentésekor

Lázár árulózott egyet a vasúti hitelkeret bejelentésekor


Lázár János (Forrás: Lázár János/Facebook)

„Megvan a forrás, kezdődhet 1000 km vasúti pálya felújítása, döntött az Európai Beruházási Bank: végre befogadta a magyar hitelkérelmet. Hiába próbáltak kavarni a saját hazájuk ellen a Tisza brüsszeli emberei” – erről posztolt Lázár János a Honvédők vs. árulók 1:0! kezdetű posztban a Facebookon. Ez azt jelenti, hogy közel 800 milliárd forintnyi értékben valósulhatnak meg vasúti infrastruktúra-fejlesztési projektek.

A 800 milliárd forintos infrastruktúrafejlesztési program egyik felét a kormány biztosítja, a másik felét pedig az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteléből finanszírozzák. Ez része annak az 1200 milliárdos, 10 éves vasútfejlesztési csomagnak, amely a magyar kötött pályás közlekedés komplex megújítását célozza. Az első ütemben 119 kilométeren felszámolják a lassújeleket, 490 kilométernyi vasúti pályát pedig a legkorszerűbb, központi forgalomirányítás alá helyeznek. Lázár a posztban ugyan odaszólt a Tisza Pártnak, a G7 a nyáron arról írt (és információik egybevágtak a Szabad Európa cikkében szintén szereplő értesüléssel), miszerint Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője levélben kérte az egymilliárd eurós hitel jóváhagyását. Ezt később maga a politikus is megerősítette. Ennek ellenére Lázár júniustól kezdve több videóban és Facebook-bejegyzésben is azt állította, hogy a Tisza Párt támadja az EBB-hitelprojektet, és a mostani bejegyzése is részben erről szólt.

Olvasd tovább itt: hang.hu