
„Aki bűnt követett el, kapja meg a büntetését” – szögezte le Menczer Tamás egy lakossági fórumán. A kormánypártok kommunikációs igazgatója ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy lakossági fórumán kérdést intéztek hozzá a Nemzeti Bank tisztázatlan pénzügyeivel kapcsolatban, amelyet korábban lapunk is megírt.
Menczer Tamás: Aki bűnt követett el, kapja meg a büntetését
Fotó: Facebook/Menczer Tamás
A politikus hangsúlyozta, vizsgálat van folyamatban, annak lezárultáig nem lehet megmondani, hogy egyáltalán „eltűnt pénz, vagy sem és hogy hova tűnt, ha igen.”
Menczer Tamás: Magyar Péter ügyét a nyomozó hatóság viheti tovább
Egy valamit azonban hangsúlyozott Menczer: aki bűnt követ el – politikai oldaltól függetlenül –, az kapja meg a büntetését. Így, ahogyan korábban lapunk is jelezte, korán ünnepel Magyar Péter, tovább vizsgálódhat ellene a hatóság bennfentes kereskedelem miatt.
Menczer megjegyezte,
a Magyar Nemzeti Bank most adta át a bizonyítékokat a nyomozó hatóságnak Magyar Péterrel kapcsolatban.
Ismeretes, Magyar Péter szerint a jegybank kimondta, hogy nem követett el bennfentes kereskedelmet vagy piacbefolyásolást, és mindkét ellene indított eljárást megszüntette. A jegybank valóban két vizsgálatot zárt le bizonyítékhiány miatt és újabb feljelentéseket tett bennfentes kereskedelem gyanúja miatt.
Mivel Magyar Péter nem szerepel a megbírságoltak között, ügyét a jelek szerint a szélesebb eszköztárral dolgozó nyomozó hatóság veheti át további vizsgálatra.
Ahogyan Menczer a lényeget megfogalmazta a fórumon:
„Mindig tisztességesen végeztem a dolgomat, ezért a körzetért is, mióta megtiszteltek a bizalmukkal. Így fogok elindulni a jövő évi választáson, és így fogom megnyerni, és így fogom végezni a munkámat az emberekért a jövőben is.”
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
