
Ahogy a régi mondás tartja, egyszer fenn, egyszer lenn. Magyar Péter számára azonban ez már nem is hullámvasút, hanem kifejezetten lejtmenet. Nem tudja uralni a közbeszédet, egymás után jönnek az egyre súlyosabb botrányok. Hol van már a belvárosi tatárjárás, amikor összerondított gatyában tántorgott a budapesti éjszakában, vagy a büdösszájúaknak titulált rajongók, az szinte diadalmenet volt a mostani időszakhoz képest. A zsebmessiás láthatóan csak gyűlölettel már nem tudja fenntartani a figyelmet, pedig már magunk mögött tudhatjuk Ruszin-Szendi primitív kirohanásait, fegyvermániáját, fenyegetéseit is. Most már ennél súlyosabb dolgok rázzák meg a társadalmat, hiszen lassan kiderül, hogy miről is beszélt Dálnoki Áron és Tarr Zoltán azon a híres etyeki fórumon, amikor a nyilvánosság azzal szembesülhetett, hogy ezek az emberek valami csúnya dologra készülnek, amit nem mernek elmondani, de azért elkotyogják, hogy súlyos idők várnak a magyarokra, ha a Tisza Párt nyer. Az adóemelési tervekre most újabb undorító réteg került, az 1300 milliárd forintnyi megszorítási csomag, amely a régi gyurcsányi időket elevenítette meg horrorfilm szerűen.
A zsebmessiás most már tombol, káosz van a Tisza PártbanA zsebmessiás pánikban tombol
A jászkiséri fórum pedig megmutatta, hogy itt valami esszenciálisan nagy baj van a Tisza Pártnál. Magyar Péter élő adásban osztotta le és alázta meg azokat aktivistákat, akik járják vele az országot és segítik az önimádó fellépéseit. Mivel a zsebmessiás csalódott a résztvevők számában, leverte ezt az aktivistákon, akiket megvádolta azzal, hogy direkt hagyták üresen a nézőtér egyik felét és még a mikrofont se vitték odébb. Ezt hangosan ki is nyilvánította, kimondva, hogy majd ő helyettük megcsinálja. Ahogy elült a kellemetlen és szánalmas közjáték, jöttek a kérdezők és hozzászólók. Az első ember máris beütötte az utolsó szöget Magyar Péter rendezvényének koporsójába, amikor azzal kezdte mondandóját, hogy nem érti, hogy miért nincsenek a fórumon helyi lakosok, hiszen egy vagy két embert lát összesen. Ezzel máris lebuktatta a hazugsággyárat, hiszen láthatóan a többiek buszoztatott statiszták voltak, akik azért érkeznek egy-egy ilyen rendezvényre, hogy úgy tűnjön, viszonylag sokan kíváncsiak a zsebmessiás óbégatására. Hát, ez most nagyon nem sikerült.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
