Elévülhetetlen érdeme volt abban, hogy a Horthy-korszak fegyveres és rendvédelmi szerveiről az 1945 utáni pártállami történetírás több évtizeden át sulykolt torzításai helyett napjainkra hiteles, harag és részrehajlás nélküli kép rajzolódhasson ki. Történetírói hitvallása alapján a történész nem bíró, ezért nem is bírói ítéletet kell megfogalmaznia. Sokkal inkább az a feladata, hogy bemutassa azokat a körülményeket és helyzeteket, amelyekben a történelem menetét formáló döntések megszülettek. Kísérletet téve belehelyezkedni a korabeli döntéshozók helyzetébe, megpróbálni a rendelkezésükre álló lehetséges információk mentén gondolkodni, mérlegre téve mozgásterüket, valamint kényszerpályáikat. Munkája során szilárdan kitartott azon elv mellett, melyet anyai nagyapja a halálos ágyán bízott rá útravalóként: „Kisfiam, nem tudok neked semmi mást adni az élethez, csak azt, hogy ha igazad van, akkor se hagyd magad, ha fát vágnak a hátadon!” Jó szakemberként Szakály mindig is tisztában volt azzal, hogy a történeti kutatás eredményeit a szűken vett szakmán túl érdemes a szélesebb közönséggel is megosztani. Ennek fényében súlyt fektetett a tudományos ismeretterjesztésre határon inneni és túli előadások, tévéműsorok és kiterjedt publicisztikai tevékenység formájában. Az utóbbi két évtizedben ráadásul több felsőoktatási intézmény tanáraként is lehetősége nyílott átadni mesterségbéli tudását.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
