„Baj van, és egyedül nem fogjuk tudni megoldani” – segítséget kérnek a Pest megyei kutató-mentők

„Baj van, és egyedül nem fogjuk tudni megoldani” – segítséget kérnek a Pest megyei kutató-mentők



„Baj van. Segítséget kérünk!” – írta hétfői Facebook-bejegyzésében a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat, ami általában tárgyi eszközök beszerzésével kapcsolatban szokott felajánlásokat kérni, de ezúttal kifejezetten pénzbeli támogatásra számítanak. Posztjukban az utaláshoz szükséges számlainformációikat is megadták.

„Biztos kapunk majd megint hideget-meleget, de van, amikor a szükség törvényt bont és feladjuk a nézeteinket” – írják a kivételes tartalmú felhívásban, amelyből kiderül, hogy a kutató-mentők idén év végére „kinullázzák” a költségvetési keretüket. Mint írják, ennek hátterében nagyrészt a speciális járműveik és eszközeik meglehetősen magas biztosítási költségei állnak.

„Az összeget az utolsó tartalékainkból kifizettük, mert nem akarunk tartozni, de ezzel a működési tartalékaink eltűntek” – írták. Ahhoz, hogy ezt a tartalékot visszapótolhassák, azt kérik, hogy aki – akár az ünnepek alkalmából – tervezte őket valamilyen módon támogatni, most inkább online adományozással, „egy kis összegű utalással” segítsen nekik.

„Lecsupaszítva: Baj van, és egyedül nem fogjuk tudni megoldani” – összegezték a helyzetet.

(Nyitóképünk: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO / Facebook)

Olvasd tovább itt: hvg.hu