Havi ötmillió forintért toborozzák Csádba a magyar mentősöket

Havi ötmillió forintért toborozzák Csádba a magyar mentősöket



Legkésőbb keddig lehet jelentkezni arra a csádi orvosi misszióra, amelyre a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt Hungary Helps toboroz magyar mentősöket – írja a 444.hu.

A misszióról először Kunetz Zsombor egészségügyi elemző számolt be a közösségi oldalán. „Budapestre naponta 20-30 mentőegységet rendelnek vidékről azért, hogy a minimálisnál is rosszabb ellátást biztosítani tudják. Mindeközben ebbe a teljesen agyament csádi misszióba, főigazgatói engedéllyel küldenek ki úgy orvost és mentőtisztet, hogy az a mentésből három hónapig biztosan hiányozni fog” – írta.

A december 20-án induló, három hónapos misszióra az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) állományában lévő orvosok, mentőtisztek, mentőtechnikusok és mentőszakápolók jelentkezhetnek. A feladatuk az lesz, hogy civil betegeket és sérülteket lássanak el konténerkórházakban.

A 444.hu úgy tudja, hogy az orvosoknak havi 5 millió forintot ígérnek, és a mentőszolgálat korlátozná a kiutazók számát: régiónként – ebből hét is van – maximum 3-4 főt engednének el úgy, hogy illetménynélküli szabadságot engedélyeznek nekik.

A lap megkeresésére Szijjártó Péter azt közölte, hogy ilyen típusú egészségügyi missziókat hajtott már végre a Hungary Helps, a jelentkezés pedig önkéntes és nem veszélyezteti a magyarországi ellátás biztonságát. A lap megkereste az OMSZ-t is, ők azt írták, hogy Kunetz posztja „rosszindulatú és felelőtlen”. Mint fogalmaztak, „a magyar mentők önkéntesei mindig is részt vettek olyan humanitárius, illetve magyar érdeket szolgáló küldetésekben, ahol más országokban történt katasztrófák, válsághelyzetek áldozatainak segítettek”.

Olvasd tovább itt: hvg.hu