A Petőfi híd – akkori nevén még Horthy Miklós híd – építése 1933-ban indult el, 1937-ben adták át. Hossza 378 méter, a feljárókkal együtt az 500 métert is meghaladja. A híd pesti oldalán a Boráros tér, a budai hídfőnél a Goldmann György tér található.
A hidat 1945-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották. A második világháború után a Boráros téri hídként emlegetett, a Dunában romokban fekvő építmény újjáépítésére éveket kellett várni. Végül 1952-ben adták át, akkor már Petőfi híd néven. Az eredeti konstrukcióhoz képest túl sok változás nem történt, a híd valamelyest szélesebb lett, elbontották a haditengerészeti emlékművet, valamint kék helyett szürke színt kapott.
Egészen 1979-ig és 1980-ig kell visszamennünk, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mikor kapott utoljára teljes felújítást – leszámítva az 1996-os, ennél kisebb munkálatokat – a híd. Abban a két évben elkészült a hídpálya-felújítás, a teljes pályaszerkezetet átépítették, valamint a vasbeton pályalemezt is újjáépítették. Hasonló volumenű munka azóta nem történt a hídon, pedig eltelt 45 év.
17
Galéria: Petőfi hídFotó: Tövissi Bence / Index
Az első lépést megtették
Erre hívta fel a figyelmet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén az az előterjesztés is, amely a Petőfi híd felújításának előkészítése érdekében végrehajtandó intézkedések megtételére tesz javaslatot. Gulyás Gergely Kristóf és Havasi Zoltán – mindketten a Fidesz-frakció tagjai – arra hívták fel a figyelmet, hogy a 45 éve felvitt acélszerkezeti korrózióvédő bevonat mára meghaladta tervezett élettartamát, ami súlyos műszaki kockázatot jelent. Ezeket a bevonatokat alapvetően 30 évre tervezik, ráadásul az útpálya repedésein és a nem megfelelő dilatációkon keresztül beszivárgó víz tovább korrodálja a híd szervizjárdáját, lépcsőit, kábeltartó tárcáit és lassan a híd egész vas tartószerkezetét. Az előterjesztők szerint a híd saruinak állapota – főként a hídfőkben – kritikusnak mondható, ezért vélhetően ezek cseréjére is szükség lesz.
A kormánypárti képviselők arra is emlékeztettek, hogy „a Petőfi híd állapota 2010 óta ismert a főváros döntéshozói előtt, hisz a 2010-es évek elején még azon ment a vita, hogy a Lánchíd vagy a Petőfi híd van-e rosszabb állapotban, melyik híd felújítását kell megkezdeni előbb. Nos, sajnos kimondhatjuk, hogy bár a BKK előtt az elmúlt 15 évben folyamatosan ismert volt a Petőfi híd aggasztó műszaki állapota, de mégsem tudtak még a tervezési közbeszerzés kiírásáig sem eljutni az elmúlt majd másfél évtizedben. A híd üzemeltető-kezelő Budapest Közút illetékesei folyamatosan felhívták a BKK figyelmét arra, hogy a híd felújítása nem tűr halasztást, de a BKK-nál ez az aggodalom nem érte el az ingerküszöböt”.
Gulyás Gergely Kristóf és Havasi Zoltán azzal számol, hogy a kivitelezési tervek elkészítése 1-2 milliárd forint összeget tenne ki, viszont a főváros vezetése az elmúlt időszakban semmilyen intézkedést nem hozott.



17
Galéria: Petőfi hídFotó: Tövissi Bence / Index
„Budapest közlekedése elképzelhetetlen a Petőfi híd nélkül. A fővárosi közlekedés kulcsfontosságú elemét jelentő Petőfi híd esetleges kiesése beláthatatlan következményekkel járna a város mindennapi működésére: súlyos forgalmi torlódások, gazdasági károk és közlekedésbiztonsági kockázatok jelennének meg” – figyelmeztettek az előterjesztők, akik a következő javaslatokat tették:
- A főpolgármester a 2025. decemberi rendes ülésen számoljon be a közgyűlésnek a Petőfi híd aktuális állapotáról és a tervezett felújítás jelenleg ismert költségvonzatáról.
- A főpolgármester vizsgálja meg, hogy a Petőfi híd felújítása ütemezhető-e, és ennek megfelelően készítsen ütemtervet a felújításra.
- A főpolgármester vizsgálja meg, hogy a műszaki tartalom kritikus sérülése nélkül melyek azok a beavatkozások, amelyek elhagyhatóak vagy halaszthatóak.
- Készüljön a finanszírozásra vonatkozó terv, kitérve a pályázati lehetőségekre, saját forrásra és egyéb finanszírozási lehetőségekre.
Az ülés előtt Vitézy Dávid arról posztolt, hogy „az elmúlt hónapokban számos egyeztetés zajlott a BKK-val és a Budapest Közúttal a felújítás tartalmának pontosítása érdekében. Most azt javaslom a Fővárosi Közgyűlésnek: indítsuk meg a hídfelújítás tervezését, tervezzük be a jövő évi költségvetésbe ennek összegét, és legkésőbb februárig írjuk ki a közbeszerzést. Nincs mire várni tovább, tervek nélkül sosem lesz felújított Petőfi híd – márpedig a híd egyes részegységeinek állapota indokolja, hogy végre lépjünk”.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a fent említett felújításokon kívül kitért arra is, hogy „2013–14-ben megszüntettük a vasbeton pályalemez dilatációit, amelyek ázása miatt a pálya alatti tartószerkezet jelentős korróziós károkat szenvedett. A pályalemez-dilatációk megszüntetésével lelassítottuk a tönkremeneteli folyamatot a tartószerkezeteken. Mivel a pályaszint alatt a korrózióvédelmi bevonat már 45 éves, ami a bevonat várható élettartamának közel a kétszerese, így már a tartószerkezeten is jelentős mértékűek a korróziós károk. Ezenkívül az 1980-as években a Duna-hidakon előszeretettel alkalmazott kis vastagságú (8–12 cm) járdalemez már csak a Petőfi hídon maradt meg, amiket az alkalmazásuk óta a többi hídon már átépítettek a tönkremenetelük miatt”.
A Fővárosi Közgyűlés végül elfogadta a javaslatot, így érdemben is elindulhat a Petőfi híd felújításához vezető folyamat.

17
Galéria: Petőfi hídFotó: Tövissi Bence / Index
„Jelenleg a tervezési közbeszerzés előkészítése történik”
A Budapesti Közlekedési Központ honlapján egyébként most is elérhető a fejlesztések között a Petőfi híd aloldal, amelyről azt írták, hogy „a Lánchidat követően a Petőfi híd lehet a következő Duna-híd a fővárosban, amelyet felújítanak. A beruházás részeként nemcsak a híd, de a kapcsolódó hídfőterek is megújulhatnak: megtörténhet a budai Goldmann György tér és a pesti Boráros tér akadálymentesítése, valamint kisebb léptékű építési beavatkozások”.
A folyamat állásáról annyi derült ki, hogy „jelenleg a tervezési közbeszerzés előkészítése történik. Megfelelő anyagi forrás rendelkezésre állása esetén a BKK lefolytatja az eljárást, és a tervezési és engedélyezési feladatokat elkészítteti a következő években”.
(Borítókép: A Petőfi híd 2025. november 28-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
