„Az elkövető az orrnyergét ütötte meg, ami felcsúszott az agyába”

„Az elkövető az orrnyergét ütötte meg, ami felcsúszott az agyába”



„A fiam ártatlanul halt meg, mert egy hölgynek akart segíteni” – nyilatkozta a Blikknek annak a 25 éves fiatalnak az apja, aki azt követően halt meg, hogy a Morrison’s 2-ben egy másik bulizó megütötte. Az áldozat édesapja a rendőrségtől úgy tudja, hogy fia egy nőnek akart segíteni, akinek kibicsaklott a bokája, ezt követően ütötte meg őt a 28 éves A. László úgy, hogy belehalt sérüléseibe.

Az édesapa szerint a támadó nem egyszer, hanem kétszer, szándékosan ütötte meg fiát, az esetet pedig több kamera is rögzítette. Szerinte amikor az elkövető elismerte a tettét a rendőrségen, még nem tudta, hogy az általa megütött fiatal meghalt. Azt is elmondta az édesapa, hogy noha több kamera is van a helyszínen, mivel semmi előzménye nem volt a történteknek, így nem lehetett megelőzni sem. A 28 éves férfit a biztonságiak a rendőrség kiérkezéséig visszatartották.

„Az orvosoktól megtudtuk, hogy minimális alkoholt találtak a fiam szervezetében, tehát még csak részeg sem volt” – mondta az áldozat apja. „Az elkövető pedig az orrnyergét ütötte meg, ami felcsúszott az agyába, és a kórházi CT- és röntgenfelvételek alapján látták, hogy a vér elöntötte az agyát. Nem értjük, miért kell meghalnia egy embernek ártatlanul!” – tette hozzá.

A Belvárosban található Morrison’s 2-be szombaton riasztották a rendőröket, miután egy fiatalt egy másik bulizó úgy megütött, hogy előbbi belehalt a sérüléseibe. A támadót előbb halált okozó testi sértéssel, majd emberöléssel vádolták meg. A 28 éves A. László elismerte, hogy ő ütötte meg az elhunyt fiatalt, de a rendőröknek arról beszélt, hogy ő csak viccelődni akart.

Olvasd tovább itt: hvg.hu