Karácsony Gergely főpolgármester a múlt héten a Karmelita kolostorhoz vitt levelet Orbán Viktornak, amelyben a kormány segítségét kérte a fizetésképtelenség elkerüléséhez. A főpolgármester a fennálló állami tartozások megfizetését kérte és azt, az év hátralévő részében ne inkasszálják a szolidaritási hozzájárulás részleteit a főváros számlájáról.
Válasz Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől érkezett, aki a múlt heti kormányinfón arról beszélt, várják, hogy a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is állapítsa meg fizetésképtelenséget, ezt követően pedig nyitottak arra, hogy csődsegélyt, pénzügyi mentőcsomagot nyújtsanak, a technikai részleteket pedig időben kidolgozzák majd. Karácsony később azt közölte: éppen a kormányinfó alatt törvénytelenül leemeltek újabb 6,2 milliárd forintot a város számlájáról. A főpolgármester erre reagálva rendkívüli közgyűlést hívott össze hétfő délutánra a kelenföldi autóbuszgarázsba, hogy megtárgyalják a Budapest pénzügyi helyzetével kapcsolatos előterjesztését. Emellett egy tüntetést is szervezett a rendkívüli közgyűlés utánra Budapest Büszkeség Menet 2 néven.
Sajtótájékoztatóján Karácsony úgy fogalmazott, hogy a kormány nem a fővárosi vezetéssel, hanem a bírósággal, az Alkotmánybírósággal és az Állami Számvevőszékkel (ÁSZ) áll vitában, amelynek korábbi jelentése egyértelműen fogalmazott: Budapest nem tudja egyszerre teljesíteni az állami elvonásokat és finanszírozni a közszolgáltatásokat, és ha utóbbiak fennmaradnak, akkor a város nehéz helyzetbe kerül, ezért kormányzati beavatkozásra van szükség.
A Fővárosi Közgyűlés már egy korábbi közgyűlésén tudomásul vette a jelentést, és arra kérte a főpolgármestert, hogy vegye fel a kapcsolatot a kormánnyal, amit ő meg is tett. A hétfői rendkívüli közgyűlésen ismét kimondták: a kormány segítségére van szükségük ahhoz, hogy fizetőképesek maradjanak. Karácsony újra személyesen viszi el az erről szóló papírt a Karmelita kolostorba – ezúttal a Budapest Büszkeség Menet 2 élén. A tiltakozók a Clark Ádám térről vonulnak a Karmelitához.
Karácsony Gergely 19:10 körül, a 19-es villamossal érkezett meg Clark Ádám térre, a vörös fénnyel kivilágított Lánchíd budai hídfőjéhez. A több ezres tömeg tapssal fogadta a főpolgármestert, aki a 0 kilométerkőnél mondott rövid beszédet.
Budapestet nem lehet letérdepeltetni
– jelentette ki Karácsony, hozzátéve, Budapestnek szabadnak kell maradnia, és ezt az üzenetet viszik fel a Karmelita kolostorhoz.
Karácsony Gergely tüntetés 2025. 12. 01.
Reviczky Zsolt
A tömeg fáklyákat gyújtva indult el a Karmelitához a Hunyadi János utcán, a főpolgármester egy hatalmas nemzeti lobogó elejét fogva indult útnak. Közben fel-felhangzott a „mocskos Fidesz”. Karácsony mellett Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester vonult, a főpolgármesterhez hasonlóan fáklyával a kezében.
Karácsonyék már a Pala utcánál jártak, amikor a tömeg vége elhagyta a Clark Ádám teret, és újra megindult a forgalom a Budai Váralagúton. „Hajrá, Budapest! Demokráciát!” – skandálták többen a menet elején. A több ezres tömeget a végén egy rendőrautó és egy rendőrségi kisbusz kísérte a Hunyadi János utcán, de a Karmelita kolostor előtt kordon és rengeteg rendőr fogadta a tüntetőket.
Az egyik tüntető tudósítónknak azt mondta: szerinte nincsenek sokan, de látszik, hogy Karácsony mellett van erő. Úgy vélte, ha nem is kézzel fogható az eredménye, de minden megmozdulásnak van hatása.
A Karmelita kapujához érve Karácsony Gergely átadta egy hivatali munkatársnak a Fővárosi Közgyűlés mai határozatát. A tömeg ezután a Sándor-palota melletti térre vonult, ahol egy kisebb színpadot állítottak fel.
Itt Karácsony azt mondta, hogy ma megint bebizonyosodott, hogy „csak egymásra számíthatunk”.
Azért vagyunk itt, mert Magyarország kormánya meg akarja roppantani a gerincünket. Azért vagyunk itt, hogy ezt ne engedjük!
– jelentette ki, hozzátéve, a tét az, hogy meg tudják-e őrizni Budapest autonómiáját. A tömeg hangosan pfújolt, amikor Karácsony arról beszélt, hogy a főváros számlájáról leemeltek több mint hatmilliárd forintot. A főpolgármester szerint a kormányzat azért akarja Budapestet megfojtani, „mert ha Budapest fellélegzik, akkor fellélegzik az egész ország”. „Itt állunk ennek a küszöbén!” – tette hozzá.
Ezután arról beszélt, hogy nemcsak a szerelem, a művészet, a civilek és más népek szabadsághoz való jogát, hanem Budapest szabadságát is megvédik. A kormányt egy olyan főbérlőhöz hasonlította, amely húszszorosára emelte az albérlet díját. „Ez történt, amiért nem fideszes a főpolgármester” – vélekedett.
Olyan magától értetődően jár Budapest számlájára a kormány, mint a miniszterelnök Moszkvába
– mondta, hozzáfűzve, hogy ma Budapest finanszírozza a kormányt, „mert többet vesznek el, mint amennyit adnak”. Karácsony szerint a kormány csak magára költ, ezt mutatja a több százmilliárdos beruházás is a várban.
„Így vagy úgy, de vissza fogjuk szerezni Budapest elvett pénzét” – jelentette ki Karácsony, majd úgy fogalmazott, hogy a városáért mindent elvisel, de a főváros gerincét nem hagyja megroppantani. Végül arról beszélt, hogy ha – a kormány ígérete ellenére – januárban sem kapja meg a fizetését a Budapestért dolgozó 27 ezer ember, akkor „leáll a város”. „És ha leáll a város, abba beleremeg az ország” – fogalmazott.
Ha a kormány nem tesz le Budapest lerablásáról, akkor nem állunk meg a falnál, hanem átmegyünk rajta
– zárta beszédét Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy ha szükség lesz rá, januárban folytatják a tiltakozást.
Két fiatal tüntető arról beszélt a HVG-nek, hogy sokkal több emberre számítottak. Szerintük háromszor ennyi embernek kellett volna kijönnie, hiszen a mai demonstráció célja a nyomásgyakorlás. Egy fiatal nő pedig arról beszélt lapunknak, hogy szerinte valódi segítő szándék nincs a kormány felajánlása mögött, ha segítenek, azt azért teszik majd, hogy a főpolgármester alkalmatlanságát bizonyítsák.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
