Index – Belföld – Karácsony a focipályán

Index – Belföld – Karácsony a focipályán


A fehérvári és budapesti kocsmák után most olyan helyszínre lépünk, ahol legalább annyi sör fogy, mint ott, csak talán egy fokkal drágábban. Angliában ugyanis karácsonykor nemcsak a kocsmák vannak nyitva, hanem a stadionok is. Boxing Day, december 26. a brit futball egyik legnagyobb ünnepe. A csapatok pályára lépnek, a stadionok zsúfolásig megtelnek, a családok közösen mennek meccsre. Ez olyan tradíció, mint nálunk a bejgli sütése vagy a halászlé főzése – csak épp futballal.

A Boxing Day hagyomány 1860-ban kezdődött, amikor a két legrégebbi angol futballklub, a Sheffield FC és a Hallam FC játszott először december 26-án. Az első Boxing Day meccs egyben az első futballderbi is volt a világon. A hagyomány gyorsan elterjedt: a 19. századi Nagy-Britanniában a munkások házai kicsik és kényelmetlenek voltak, ezért a szabadnapokat inkább kint töltötték, rendezvényeken, és a futballklubok ezt kihasználva december 25-én és 26-án is meccseket szerveztek.

Az 1950-es évekig december 25-én teljes fordulókat játszottak az angol élvonalban, de aztán a karácsony napját a családnak hagyták, és 1957–1958-as idény volt az utolsó, amikor karácsonyi meccsek voltak. Boxing Day viszont megmaradt, és mára a brit futball egyik legnagyobb ünnepe lett.

A stadionok hangulata Boxing Dayen különleges. A szurkolók csapatuk színeiben és karácsonyi öltözetben jelennek meg, vibráló és ünnepi hangulatot teremtve a stadionokban. A rajongók karácsonyi dalokat énekelnek, ünnepi ruhákban vannak, és extra lelkesedést hoznak magukkal. Sok csapat árusít klubszínű karácsonyi pulóvereket, amelyeken rénszarvasok, hóemberek és a klub logója szerepel.

A brit futballszövetségek jelentései szerint Boxing Dayen magasabb a jegykereslet, mint bármely más hétvégén. Több mint 500 000 szurkoló megy ki a stadionokba Boxing Dayen, és az alacsonyabb osztályokban is átlagosan 97 százalékos telítettséget mértek a Boxing Day meccsein.

A Premier League az egyetlen nagy európai liga, amely nem tart téli szünetet – míg Németországban, Spanyolországban és Franciaországban december 22-től január első vagy második hetéig szünetelnek a bajnokságok, addig Angliában folytatódik a játék, sőt a Boxing Day az egyik legfontosabb és legnézettebb nap az egész szezonban.

Bogdán Ádámmal korán reggel beszélgetünk, igaz, ő már túl van egy edzésen, amikor hívom.

Alapvetően nagyon vártam mindig, hogy karácsonykor is legyen foci. Szerintem különlegessé teszi Angliát

– emlékezik vissza még fiatalabb éveire – nem mintha most túl idős lenne –, amikor még a Bolton Wanderers játékosaként többször is a pályán töltötte az ünnepeket.

A Boxing Day meccsek nem opcionálisak – minden csapat játszik, és a naptár előre meghatározza, hogy ki mikor és hol. Ez része az angol futballkultúrának, és a szurkolók is ezt várják. A program sűrű. December 25-én este edzés van. December pedig 26-án meccs.

Nekem akkor is különleges volt a karácsony, mert többször kijött a családom hozzám. A meccs után volt mindig egy pici szabadidő. Az a kis idő így még értékesebb volt, amit együtt tölthettünk

– fogalmaz, és hozzáteszi, hogy szerencsés volt, mert általában otthon játszottak, így nem kellett sosem sokat utaznia.

A program sűrű volt. December 25-én este edzés van, a megszokott edzési időpontnál egy kicsit később, hogy a sportolóknak és a stábnak a lehető legtöbb idejük legyen a családjukkal. December pedig 26-án meccs.

Nem mondanám, hogy visszasírom azokat a napokat, de nagyon jó emlék. Szerettem Angliában játszani, szerettem a Boxing Dayek hangulatát. Ha jobban belegondolok, akkor mondhatnám, hogy visszasírom, de persze nem úgy, hogy a mostani helyzettel bármi bajom lenne, csak az különleges időszak volt

– mondja.

Elárulta, bár biztos sokan nem örülnének annak, ha az ünnepi időszakban dolgozniuk kellene, de a labdarúgás más, különösen fiatalon.

Az a gyönyörű a futballban, hogy oké, munka, mert kapsz érte pénzt, nem is keveset, de hát azért mégiscsak játék. Nagyon sok ember az ünnepek közötti három-négy napban megpróbál elmenni focizni a haverjaival valami terembe. Mi ezt nem a barátainkkal csináljuk, hanem a csapattársainkkal, de focizunk, játszunk. Nem a bányába kell elmenni dolgozni. Nem arról van szó, hogy valami szörnyű dolgot kell csinálni. Huszonéves korodban aztán meg főleg öröm az egész

– magyarázza az egykori sportoló.

Ádámnak a sport sosem jelentett terhet. Gyerekként, amikor kézilabdázott, akkor mindig várta az ünnepek közötti edzéseket.

Két ünnep közt mindig volt kézilabdaedzés. Alig vártam, hogy végre valamit csinálhassak. Nem lehet négy napig csak ücsörögni

– meséli nevetve.

Amióta befejezte profi labdarúgó karrierjét, azóta kicsit mást jelent számára az ünnep.

Amióta itthon vagyok, az nyilván más. Sokkal több idő van, egy teljes karácsonyi szünet. Akár még az is belefér, hogy elutazzon az ember, vagy szépen végigjárja a közeli rokonságot

– mondja.

Persze azért ilyenkor is időt szakít a sportra.

Nem lehet négy napig csak inni és enni. Na jó, de, lehet. De hát az ember, aki tényleg szereti a focit, vagy bármilyen más sportot, az igényli a mozgást, ünnep ide vagy oda. Lehet otthon társasozni, de el lehet menni mozogni is, sőt az embernek ilyenkor van igazán ideje erre

– jegyzi meg.

(Borítókép: Bogdán Ádám 2021. május 18-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)