Index – Belföld – Kis-Benedek József: Az ukrajnai háborúban egy-két éven belül biztos nem lesz béke

Index – Belföld – Kis-Benedek József: Az ukrajnai háborúban egy-két éven belül biztos nem lesz béke


Diplomáciai nagyhét az ukrán–orosz háború körül: mindenki egyeztet mindenkivel, mégsem várható áttörés a közeljövőben – véli Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, aki szerint a Trump-adminisztráció béketervéből sem lesz semmi, mert az oroszok lendületben vannak, Zelenszkij pedig egyre mélyebb politikai válságba kerül.

Háromszintű tárgyalások

A háború rendezését célzó tárgyalások három szinten zajlanak: amerikai–orosz, amerikai–ukrán és európai–ukrán vonalon. Az amerikaiak az oroszokkal elsősorban gazdasági ügyekről, üzleti lehetőségekről tárgyalnak. Trump számára az elsődleges cél egy olyan megállapodás, amelyből Amerika profitálhat – legyen szó ritkaföldfémekről, az újjáépítési projektekben való részvételről vagy a fegyverkereskedelemről.

„Trump nem arról híres, hogy a kompromisszumok híve lenne. Amit ő mond, az szent és sérthetetlen” – fogalmaz a szakértő, hozzátéve, hogy az amerikai elnök elsősorban üzletemberként közelít a konfliktushoz, nem diplomataként, azt nézi, hogy miként lehetne az oroszokkal olyan megállapodást kötni, amiből Amerikának haszna származna.

A 28 pontból 19 lett, de ez sem elég

Az amerikaiak az ukránokkat is próbálják rábírni olyan feltételek elfogadására, amelyek az oroszoknak kedveznek. Washington eredetileg 28 pontos tervet dolgozott ki, amely később 19 pontra zsugorodott. Ukrajna azonban legalább három területen kategorikusan elutasítja a javaslatokat.

Az ukránok számára elfogadhatatlan, hogy harcok nélkül adják át azokat a területeket, amelyeket még nem foglaltak el az oroszok, de alkotmányosan már Oroszországhoz csatoltak. A biztonsági garanciák kérdése is problematikus – Kijev NATO-tagsággal számol hosszú távon, Moszkva ezt kategorikusan elutasítja.

Olyan messze vannak az álláspontok egymástól, hogy így nem lehet tárgyalni, mert egyszerűen nincs is tárgyalási alap

– szögezte le Kis-Benedek.

Ki tárgyaljon? – kavarodás az amerikai oldalon

A Trump-adminisztrációban többen is viszik a tárgyalásokat: Dan Driscoll hadügyi államtitkár, Marco Rubio külügyminiszter, Keith Kellogg különmegbízott (aki már csak januárig van ezen a poszton), és Steve Witkoff, Trump régi üzlettársa, aki ingatlanspekulánsként tanult bele a diplomáciába.

A szakértő szerint a legfelkészültebb közülük Rubio, aki „kemény partner, de ismeri a kiskapukat, és meg meri mondani Trumpnak, ha nincs igaza” – persze nem nyilvánosan.

Nincs esély tűzszünetre

Kis-Benedek József meglepő állítást fogalmazott meg: szerinte egy-két éven belül nem várható sem tűzszünet, sem béke. Az oroszok lendületben vannak, nyernek a terepen, és Putyin sem változtatott a háború elején meghirdetett céljain. „Dőreség lenne nekik most abbahagyni” – mondja.

Az orosz elnök világosan kijelentette: Ukrajna ellenséges ország, és Zelenszkijt nem ismeri el legitimnek. A múlt heti kirgizisztáni látogatásán Putyin rendkívül kemény volt, ami azt mutatja, hogy jelenleg semmiféle kompromisszumkészség nincs a részéről.

Ha vége is lesz egyszer a háborúnak, akkor itt nem lesz olyan, hogy az egyik győz, a másik meg veszít. Itt mind a két fél azt fogja mondani, hogy győztünk, vagy legalábbis, hogy mi is győztünk.

Korrupciós botrány gyengíti Zelenszkijt

Az ukrán belpolitikát súlyos korrupciós botrány rázza meg. A korrupcióellenes hivatal feltárta, hogy az európai uniós, infrastruktúra-újjáépítésre szánt pénzekből százmillió eurót loptak el. A vizsgálat elérte Andrij Jermakot, az elnöki hivatal vezetőjét, Zelenszkij jobbkezét, aki le is mondott.

„Függetlenül attól, hogy Zelenszkij benne van-e, vagy sem, ez katasztrófa. Ha benne van, akkor vége. Ha nincs benne, az se jó, mert elnökként felelős azért, ami a közvetlen környezetében történik” – magyarázza a szakértő.

A botrány megkérdőjelezi a nyugati támogatás értelmét. Egyre több európai állam teszi fel a kérdést: megéri egy üres zsákba önteni a pénzt?

Zelenszkij csapdában

Az ukrán elnök kilátástalan helyzetben van. Ha területeket ad át a békéért, kimondja politikai halálos ítéletét – a frontvonalban harcoló katonák nem bocsátanák meg. Ha nem ad át területeket, folytatódik a háború, amelyben Ukrajna egyre rosszabb helyzetben van.

A szakértő szerint valószínűbb, hogy Zelenszkij a korrupció miatt bukik meg, mint a területi engedmények miatt. „Azt nem engedheti meg magának, hogy területeket adjon át. Ebbe belebukna. De a korrupció el fogja vinni, ha el kell vinnie valaminek.”

Orosz célok: a Fekete-tenger is a tét

A beszélgetés során szóba került az is, hogy Putyin nem elégszik meg a jelenleg megszállt területekkel. Kis-Benedek szerint az oroszok az egész fekete-tengeri partszakaszt szeretnék megszerezni Ukrajnától. A hétvégi támadások – amikor ukrán drónok orosz teherhajókat lőttek ki a nyílt vizeken – is ezt a szándékot tükrözik, vagyis egyértelműen látszik, hogy mindkét fél „kacérkodik” a Fekete-tenger feletti ellenőrzéssel a jövőben.

„Putyin úgy gondolkodhat, hogy el kellene venni a Fekete-tengert az ukránoktól. Nem véletlenül beszélt már többször is arról, hogy Odessza ősi orosz város” – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Kilátások: folytatódik a háború

2025 végéig érdemi előrelépés nem várható. „Szakértői megállapodások folynak, de eredményt nem hoznak. Jövő tavaszra lehet valami, de nem számítok komoly előrelépésre” – összegezete Kis-Benedek József.

Az oroszoknak most területre van szükségük, az ukránok pedig nem adhatnak át semmit. Tűzszünetet sem lehet úgy végrehajtani, hogy holnaptól leállnak a harcok – valahol határt kell húzni, de ehhez komoly területi megállapodás kell.

„Mind a két fél azt fogja mondani, hogy győztünk. Valahogy kompromisszumot kell találni, de egyelőre ez a készség hiányzik” – zárta gondolatmenetét a szakértő, hozzátéve, hogy realista alapon nem várható csoda, még ha Trump bármit beígér is.

A műsorban szó volt még arról is, hogy:

  • Milyen gazdasági érdekek hajtják az amerikai vezetést a békekötés elérése mellett?
  • Miért olyan fontos most a Fekete-tenger az oroszoknak és az ukránoknak?
  • Nem beszélnek el egymás mellett az amerikaiak, amikor az oroszokkal egyeztetnek, vagy amikor az európaiak tárgyalnak az ukránokkal, vagy éppen az amerikaik győzködik az ukránokat?
  • Miért kell az USA-nak elkerülnie, hogy Kína az oroszokkal szövetkezzen?
  • Miért nem mer Putyin nekimenni a NATO-nak, sem most, sem a közeljövőben?
  • A korrupciós botrány miatt kerülhet-e Zelenszkij ukrán elnök olyan helyzetbe, hogy le kell mondania?